Apa jól van. A nagy (felsőfokú, mindent felborító) ijedtség kb. a kedd-szerda időintervallumot ölelte fel. Szerda délután már, mire mentünk, áthelyezték az intenzívről egy szinttel lejjebb. Már nem kellett beöltözni, nem volt infúzió, csak ekg, és már mindhárman bemehettünk (egyszerre). Nagy megkönnyebbülés volt. Pláne, hogy úgy volt, csütörtökön kiengedik. Ez elhúzódott péntekre, de péntek délután fél 1 körül már itthon is volt. Ma jönnek nagynénémék, holnap P és Mama:) Sok gyógyszert kapott, nem kávézik. Még mindig tud mesélni a keddi és szerdai dolgokról:) Van téma. Amúgy szerintem igaza van Rékának. Most jöttem rá, mennyire fontos nekem. Jó, tudtam előtte is, de ennyire még soha nem éreztem. Ez kb. mindegyik családtagomra igaz:)
Fáj a karom. Most nem írok többet.
Fáj a karom. Most nem írok többet.
6 megjegyzés:
Hát bizony az ilyen komoly helyzetekben jövünk rá, hogy mennyire is szeretünk valakit. Amíg nincs baj, addig természetesnek vesszük, hogy vannak szüleink és ilyenkor döbbenünk rá, hogy bizony ők sem lesznek velünk mindig.
Még egyszer mondom, nagyon örülök, hogy túl van a nehezén és vigyázz, figyelj jobban rá, mint ezelőtt. És persze szeresd nagyon.:D
Örülök,hogy minden ok:)
Pihenj hát.
Én is örülök, hogy apud jól van. :)
csatlakozom a társasághoz. :)
Én is örülök:D
Hála az égnek, hogy jobban van :)
De azért vigyázzatok rá, most biztos sok segítségre és szeretetre van szüksége.
Megjegyzés küldése