Karácsony.

Előszöris: ma vagyunk két hónaposak, szóval:

2 hónap <3

Profilból világít az arcomba a karácsonyfa, elvileg az egész család itthon van. Voltak vendégek, megint ajándékozódás. Sok csoki, süti, "jajj, de vékony vagy"-köszöntések által kiváltott zabálási rohamok...
Valóban... karácsony. De annyira nem hat meg. M-et akarom.
Anya hisztizett vasárnap, hogy jöjjek haza. Hétfőn hazajöttem. Szerdán már látványosan nem tudtak mit kezdeni velem. Még jó, hogy hazajött bátyám.
De inkább nézzük a pozitív dolgokat. (Úgy random, mint mindig...)

• Az előző hétvégét M-mel töltöttem. Csodálatos volt, hihetetlen, és nem akartam hazajönni, mert úgy érzem, folyamatosan vele kell lennem. Napközben folyamatosan vele akarok beszélni, vele akarok lenni. Csak ülök és nézek... Szavakkal megfoghatatlan gondolatok csalnak mosolyt arcomra. Valahogy meg kéne mutassam neki mi az a minden, amit adott...
• Kedden mentünk vásárolni. Kaptam laptopot. Félek, hogy most örök életemben hálásnak kell majd lennem. Nem szeretem a hála érzését. Megbénít. Ezt majd talán máskor fejtem ki.
• És kedden elkezdődött az, amit már egy éve vártam... anya segítségével sikerült megfelelő időpontot egyeztetni a fodrásszal. Beleegyezett, elvállalta, hogy teljesíti a kérésemet. Az eredmény eddig valami kis vörösesbarna árnyalat. De már nem fekete. Januárban pedig a végére érünk. És megint világosbarna/sötétszőke/szőke fejemmel fogok rohangálni a világban. Jó ez a fokozatosság. Van időm hozzászokni.:)
• Tegnap éjjel 1:40-kor megkaptam a július óta annyira várt üzenetet. Unokabátyám írt. 1:02-kor megszületett a kislányuk. Köszöntöm Petrát világunkban, családunkban! Fantasztikus szülei vannak:) A baba pedig... János küldött képeket ímélben. Gyönyörű, kis mosolygós, alvós:)
  
• Ilyenkor mindig felerősödik bennem a vágy egy saját kisbaba iránt. Őhh. De ezzel persze még ráérek. Elég itthon csak elmesélni az egyik álmomat: Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. De úgy, hogy egyszercsak megtudtam, hogy 1 hónap múlva szülök. És Zsú is ugyanígy. Amikor anyáéknak
  
• Megkaptam Zsútól is a Terézanyu 2-t (Nesze neked, Terézanyu!), és jókat kacagva, néha gyomorelszorulva végigolvastam. A könyvben lezajlott nagy dilemma után elbőgtem magam, amikor a végén az ajánlást olvastam: "Férjemnek és a lányomnak".
  
• Bátyám egyik nagyon jó barátja autóbalesetet szenvedett 16-án Székesfehérvár környékén valahol. Ma hallottam, hogy felébresztették az altatásból. Ezek szerint jobban van. Talán már túl az életveszélyen! Épülj fel, Hene!