A boldogságról.

Igazából arról akarok írni, amit érzek. Igaz, hogy ma kibőgtem a szemeim, de ez így anyáék miatt, mert nem érzem elég jónak magam. Úgy éreztem, tőlem is azt várják, amit bátyámtól, és nincsenek megelégedve velem. Apa ült le a konyhában, miközben a Gundel-palacsintát csináltam, hogy beszélgessen velem. Elmondtam neki, hogy P óta gyengébbek az idegeim, könnyebben sírva fakadok, stb. Elmondta, hogy most sokkal jobban nézek ki, mint amíg vele voltam. Úgy gondolja, M jó hatással vagyok. Akkor mindig piszkált, hogy milyen vékony vagyok, meg hogy egyek (gyomorideggel nehéz volt rendesen enni...). Most meg mondta, hogy felszedtem pár kilót, de hogy ez előnyös.
Mindent összevetve soha nem éreztem magam ennyire jól. M tényleg csodát tesz. És bár még mindig könnyen eltörik a mécses, de azt hiszem, idegi szinten is sokat erősödtem.
Janka megkérdezte pár napja, mi a helyzet M-mel. Elkezdtem mondani, hogy "Jól van, meg van, dolgozik, stb." Erre megkérdezte, hogy szerelmes vagyok-e. Mondtam neki, hogy igen. Nem akartam megbántani, hogy nem szeretem az affektáló gügyögést, amit sok embertől lehet hallani, ha kérdezik, mi a helyzet a párjával. Többek között ő is ilyen.
Szerelmes vagyok. Minden porcikámat átjárja ez az érzés.
Egy zárba több kulcs is passzol. De csak egy nyitja. Ugyanígy mindenki életében vannak nagy szerelmek. De csak egy lehet igazi. De hogy ki az, csak utolsó percünkben jövünk rá. Az eddigiekkel ellentétben tudom, hogy ha M-mel élem le az életem, utolsó percemben mosolyogni fogok... Mert tudom, hogy ő az...