"... a Phonohpobia a legjobb úton halad ..."

A fenn említett idézet nem mástól, mint Kalapács Józsitól származik, aki nekem (igen, nekem:)) mondta ezt, miután elmeséltem neki M és zenekarának a célkitűzéseit. Azt hiszem, életkedv, meg minden szinten sokat dobott ez az embereken. Szóval kezdjük valahol az elején.
Péntek reggel mit meg nem adtam volna, ha valaki segít megcsinálni a hajamat, vagy csak megmondja, hogy jó-e, vagy sem. De sajnos épp nem volt senki a szobában, tehát magamra kellett bízzam ezt a nagyon fontos kérdést. Mert akkor épp fontos volt. A mosdókagyló fölött nem jó a lámpa. Kiégett az égő vagy mi a szösz. Tupírozni próbáltam, de nem láttam semmiféle tükörben, hogy kilátszanak-e a borzos tincsek, ha igen, akkor merrefele igazítsam a hajam.
Végül a többórás készülődés ellenére sikerült időben elindulnom. Időben meg is érkeztem újdonsült munkahelyemmel, ahol egyik újdonsült kolleginámmal álltam neki beszélgetni a mai fiatalságról. Mert mi a 21 évünkkel tökéletesen rálátunk erre.
Bementem, leadtam a beosztásom (mert itt internetes rendszer van, és két hétre előre meg lehet adni mindenféle probléma nélkül). Majd jött a teszt. A szerdai "anyagot" kérdezték vissza egy tesztben rendszerkezelésről és házirendről. 100%-os lett.:)
Utána indultam M-mel találkozni. Örsön viszont összefutottam egy ex-munkatárssal, akit velem ellentétben szó szerint elküldtek IKEA-ból. (Engem nem, ugyebár, csak lehetetlen időpontokban kerestek meg.) Még decemberben rúgták ki. Szóval én nem voltam elbocsátva, mert engem februárban is kerestek. Eredménytelenül. (Persze...) Szegény srácot jól lefárasztottam szellemileg, mert amúgy is szőke-napom volt, rajta meg tökéletesen ki lehet bontakoztatni elcs*szett agymenéseim végeredményét.
Megérkezett M. Végre valaki, aki meg tudta mondani, milyen a hajam, a sminkem, a ruhám. Minden tetszett neki... (Amit reméltem, mert miatta volt ez a nagy felhajtás:P) Hozzájuk értünk, lepakoltunk, és mentünk J-vel és D-vel találkozni. (J nem más, mint M legjobb barátja, D pedig neki a barátnője, és mi így 4-en nagyon jól elvagyunk, és sokszor van közös program) Örsön összeszedtük Tónást meg Gömbit. Kezdődött a buli. Persze először az alkohol része. Senki nem volt józan, amikor utána legközelebb metrora szálltunk.
Persze kellett még némi utántöltés, ezért magunkhoz vettünk további alkoholt. Nem is tudom, az mikor és hogyan fogyott el. De ezek után célbavettük a Wigwamot. Volt ott még pár ismerős, de ők valahogy elmaradtak a mi alkoholszintünk mögött (mivel alig ittak), és nagyon úgy tűnt, nem próbáltak meg részt venni a mi társalgásunkban.
Ez a péntek este volt az, amikor úgy éreztem, na most, na most megint új barátságok szövődtek. Rengeteget beszélgettem D-vel. Ő volt azt egyetlen, akit beavattam a nagy tervbe: beszélek Kalapács Józsival a Phonophobiáról, a célkitűzéseikről, a doboskeresés nehézségeiről. A kezdeti bizonytalanságtól egészen addig jutottunk, hogy fenn álltunk az öltözőjükben, és bár picit megszeppenve, de értelmes ember módjára elő tudtuk adni a problémánkat.
Miért pont Kalapács Józsi? Pasijaink szemében az az ember meghatározó. Az ő bátorítása azt hiszem, majd új erőt ad a csapatszervezésnek, próbáknak, stb. Jó volt:)
A koncert vége után volt ez a társalgás, amit persze rajongóbarátnőkhöz (és már azt hiszem, rajongókhoz) híven autogramkéréssel zártunk (persze a kedveseinknek:)). Majd sikerült közös képet is készíteni.
Utána még egy dabarig örültünk egymásnak, megittuk a megmaradt sörünket, beszélgettünk, majd így hatan hazaindultunk.
Otthon aludni tértünk.
A hétvége többi része az megint egy csodálatos M-mel töltött hétvége leírását bitorolja. Nem fejtegetem. Egyszerűen csodálatos volt. Nekem lett kitaláltva...:):$
Ami beárnyékolja ezt a boldogságot... El kellett tőle búcsúznom, és hazajöttem, és senki nem volt itt, akinek ezeket elmesélhetném, akit akár egy kicsit is érdekelnék.


U.i.: Játszották az Angyalt. M-mel teljes extázisban énekeltük egymásnak. A hétvége leges-legcsodálatosabb pillanatai voltak...:)