Legszívesebben elbújnék most a világ elől. Nem mentem be most órára... Egyrészt nem olvastam el, amit kellett, és a bácsi mindig kérdez az aktuális háziból... Hülyén érzem magam emiatt is. Másrészt görcsöl a hasam, és általánosan bármikor el tudnám bőgni magam. Dekoncentrált vagyok, és általában nem tudok rendesen jegyzetelni. Hahó, PMS! Ugye, ez persze csak ez az egy hét.
Nem szeretnék többet teszkózni. Erőteljes problémáim vannak a diákszövetkezettel. Múltkor Mátyás király téri teszkóba kellett volna mennem. Rossz fele indultam el. 3 órája kellett volna dolgoznom (3 és fél órája róttam az utcákat, hogy hátha ez lesz az...), amikor találtam egy parkot (Ferenc tér), ahol leültem, hogy felhívom őket. Közben kerestek, de nem vettem fel, mert már le akartam ülni. Egyszer még rendesen számmal, aztán rejtetten. Kicsit idegesen kérdezték, merre vagyok, mert be voltam írva aznapra. Mondtam nekik, hogy 3 és fél órája tévelygek, már fáj a lábam, a fejem és a hátam... Lelkesen felajánlotta a csaj, hogy megnézi, hogy jutok el onnan a Mátyás térre. Ekkor bekamuztam (hátha ez talán meghatja őket, ha az már nem, hogy alig állok - jó, épp ültem - a lábamon), hogy letojt egy galamb, nincs nálam zsepi meg semmi (am. nem sokon múlt...). Kifejezte sajnálatát, majd mondta, hogy jutok el a Mátyás térre. Letettük a telefont, elindultam. A legközelebbi akármi, amit találtam, a Nagyvárad téri metromegálló volt. Addigra eltelt megint 40 perc. 15 perccel később már Ferenciek terén voltam, de amikor belegondoltam, hogy 4 órája kéne dolgoznom, 7 órás a munkaidőm, mire odaérnék min. 40 perc lenne, úgy döntöttem, kihagyom. És be is telt a pohár velük. Hiába mondom, hogy fél négy után tudok munkát vállalni, az után tudok csak beszélni, nincs olyan órám, amikor nem kéne kinyomni a telefont. Ha a beosztás egyeztetésénél azt mondom, hogy hétvége nem jó, egyből jön a könyörgés. Meg igazából nem szeretek emberekkel dolgozni. Ezért sem lennék jó tanárnak. Elég gyakran van az, hogy idegesítenek az emberek, türelmetlen vagyok, felfortyanok... A vásárlók közt sok az értetlen, én pedig nem bírom.
Nem kicsit elhagytam magam. Rendetlen vagyok, figyelmetlen, szétszórt. Néha úgy érzem, összecsapnak a hullámok a fejem felett. De aztán jön M, hárítja a hullámokat, visszaadja az életkedvem. Amit egy nap után lerombolok. Valami fogadalmat kéne tennem, ünnepélyesen, hogy november közepéig, de legkésőbb, legeslegkésőbb december végéig minden tartozásomat, elmaradásomat rendezem. És azt is, hogy jobban oda fogok figyelni legelőször is M-re, aztán magamra, a környezetemre, és azokra az emberekre, akikre mindig számíthattam, ha baj van, és akiket a folyton eluralkodó szégyenérzet miatt nem kerestem. Össze kell szedjem magam.
Bocsánat a folyamatos nyafogásért. 50% tényleges rossz kedv, 50% PMS. 2 in 1.
Ezenkívül ha épp nem önsajnálok, önmarcangolok, minden rendben. Leginkább, ha M-mel vagyok.
Nem szeretnék többet teszkózni. Erőteljes problémáim vannak a diákszövetkezettel. Múltkor Mátyás király téri teszkóba kellett volna mennem. Rossz fele indultam el. 3 órája kellett volna dolgoznom (3 és fél órája róttam az utcákat, hogy hátha ez lesz az...), amikor találtam egy parkot (Ferenc tér), ahol leültem, hogy felhívom őket. Közben kerestek, de nem vettem fel, mert már le akartam ülni. Egyszer még rendesen számmal, aztán rejtetten. Kicsit idegesen kérdezték, merre vagyok, mert be voltam írva aznapra. Mondtam nekik, hogy 3 és fél órája tévelygek, már fáj a lábam, a fejem és a hátam... Lelkesen felajánlotta a csaj, hogy megnézi, hogy jutok el onnan a Mátyás térre. Ekkor bekamuztam (hátha ez talán meghatja őket, ha az már nem, hogy alig állok - jó, épp ültem - a lábamon), hogy letojt egy galamb, nincs nálam zsepi meg semmi (am. nem sokon múlt...). Kifejezte sajnálatát, majd mondta, hogy jutok el a Mátyás térre. Letettük a telefont, elindultam. A legközelebbi akármi, amit találtam, a Nagyvárad téri metromegálló volt. Addigra eltelt megint 40 perc. 15 perccel később már Ferenciek terén voltam, de amikor belegondoltam, hogy 4 órája kéne dolgoznom, 7 órás a munkaidőm, mire odaérnék min. 40 perc lenne, úgy döntöttem, kihagyom. És be is telt a pohár velük. Hiába mondom, hogy fél négy után tudok munkát vállalni, az után tudok csak beszélni, nincs olyan órám, amikor nem kéne kinyomni a telefont. Ha a beosztás egyeztetésénél azt mondom, hogy hétvége nem jó, egyből jön a könyörgés. Meg igazából nem szeretek emberekkel dolgozni. Ezért sem lennék jó tanárnak. Elég gyakran van az, hogy idegesítenek az emberek, türelmetlen vagyok, felfortyanok... A vásárlók közt sok az értetlen, én pedig nem bírom.
Nem kicsit elhagytam magam. Rendetlen vagyok, figyelmetlen, szétszórt. Néha úgy érzem, összecsapnak a hullámok a fejem felett. De aztán jön M, hárítja a hullámokat, visszaadja az életkedvem. Amit egy nap után lerombolok. Valami fogadalmat kéne tennem, ünnepélyesen, hogy november közepéig, de legkésőbb, legeslegkésőbb december végéig minden tartozásomat, elmaradásomat rendezem. És azt is, hogy jobban oda fogok figyelni legelőször is M-re, aztán magamra, a környezetemre, és azokra az emberekre, akikre mindig számíthattam, ha baj van, és akiket a folyton eluralkodó szégyenérzet miatt nem kerestem. Össze kell szedjem magam.
Bocsánat a folyamatos nyafogásért. 50% tényleges rossz kedv, 50% PMS. 2 in 1.
Ezenkívül ha épp nem önsajnálok, önmarcangolok, minden rendben. Leginkább, ha M-mel vagyok.
2 megjegyzés:
Ez minden csajnál így működik, senki nem hibáztathat érte. :) Legyen szép a hétvégéd, hétvégétek. :)
Na, ezért nem lennék szívesen Pesten...tuti, nem találnék semmit. Én is úgy érzem, hogy össze-vissza az életem, de nekem még M.-em sincs.:D
Megjegyzés küldése