Lassacskán elérkezünk 2. évfordulónkhoz. Kíváncsi vagyok, ezt sikerül-e megünnepelni. Én már kitaláltam az ajándékát. Idén meg is valósítom.
Olyan távolinak érzem most. Hétfő reggel búcsúztunk el. Már terveztük, hogy mit csinálunk kedden, amikor szóltak neki, hogy mehet egy étterembe betanulni. És azóta valahogy olyan távoli. Hétfőn Zsúval találkoztam délután, és akkor alig tudtunk beszélni, pedig ő hívott.
Kedden Zsúval vásároltam, akkor láttuk egymást pár percre, de az annyira kevés volt... A pár perc csak azért jöhetett létre, mert mi Örsön vásároltunk, ő meg ott szállt át...
Szerdán szintén betanulni volt, én meg suliban...
Tegnap ő dolgozott, én Munyuval voltam, és felhívtam M-et nem egyszer, és beszélgettünk, csak nagyon fáradt volt, mert a betanulás után csak 4 órája maradt alvásra, és mennie kellett 24-ezni.
Ma reggel pár másodperces beszélgetésre maradt idő, persze mert fáradt volt, ez érthető. Melóból felhívtam kétszer, de az is nagyon kevés. És alig tudunk beszélgetni...
Olyan messze van most...
2 megjegyzés:
De ez most csak a körülmények miatt van így...
Elárulod, milyen ajándékot találtál ki neki?:)
Csak messzinek érzed. De igazából hogy lehetne messze, mikor ott van minden gondolatodban, minden szívdobbanásodban, minden sóhajtásodban?
(bázz, én is beszerelmesedtem :D)
Megjegyzés küldése