Megy ez nekem?!

Nem, most sem dolgozok. Pedig kéne. Elindultam, még a napra való kaját is megvettem, két kakaó kíséretében. Az egyik kakaót a reggebédhez ittam meg, a buszon. Vagyis csak az egyik részét. A másik fele kíméletlenül kiömlött a táskámban, nem kímélve pulcsit, noteszt, nadrágot, villamost (mert még a 33-ason kezdtem el inni, utána átszálltam 103-asra, onnan 1A villamosra...). Valami hideget kezdtem el érezni a lábamon, csak rimánkodtam, hogy víz legyen. De nem. Pedig még egy zacskóba is betekertem az álnok tejfinomságot. Amikor kicsit felemeltem, a villamoson csöpögött végig. Két megállóval a Népliget után leszálltam. Elkezdte kipakolni mindent a tarisznyámból, közben azon gondolkoztam, hogy mégis mi a lópöcköt csinálok az úszó mindenemmel? Annyit tudtam, hogy azt a kakaót ki kell dobni. Aztán annyi. Majd jött egy srác, és megkérdezte: "Kakaóbalesetet szenvedtél?" Mondtam, hogy igen. Odaadott (örökbe) egy világos vászontarisznyát és egy nejlonzacsit. Ezúton is köszönöm neki, bár nem hiszem, hogy szeretne kacsákat úsztatni. De eleget szerencsétlenkedtem ahhoz, hogy belássam: késni fogok. Nem keveset. Ránéztem a nadrágszáramon terjedő barna foltokra. Láttam, hogy ma sem megyek be. Én nem akartam puhány lenni, megtántorodni. Csak az a baj, hogy mostanában kevés emberrel érintkezem. Hétfőtől eddig két emberrel beszélgettem hosszabban: Adrival, a majdnem szobatárssal, aki épp kiköltözött, amikor én be, és természetesen M-mel. És mostanában amúgy is kevesebbet vagyok emberek között. Kezdek összeesküvés-elméleteket gyártani, és nagyon hamar visszarettenek.
Egy biztos: UNIXba többször nem lesz pofám bemenni. Keresek mást, amit viszont meg kell hajtani, hogy a nyaralással ne legyenek gondok. Hajrá nekem...
Megy ez nekem?! Ez az egész felnőttesdi? Leghosszabb, egy munkahelyen eltöltött idő, fél év. Minden munkám eddig úgy végződött, hogy kisebbfajta pánikrohamot kaptam valamelyik utolsó munkanap a ténytől, hogy dolgozni kell mennem. Megy ez nekem?!
Geri (egyik szaktársam) szerint tuti, hogy felvesznek magyar nyelv- és irodalom MA-ra, mert 110 jelentkezőből 30 ember nem jött el, és 90 hely van. De úgy érzem, a felvételis 50-ből 38 ponttal már beigazolódott, hogy nem vagyok odavaló. Vagy mégis? És mi van, ha nem kerülhetem el Sz.G.-t? Félek... Akarom én ezt egyáltalán?
Új álmom, ami valami kitartó kis fény bennem, hogy cukrász legyek. Perceket tudok ülni az üres felvételi-lap előtt, és bámulni: megy ez nekem? Nincsen előképzettségem, a piskótát anya receptrje szerint sütöm, 2-3 tojásból, a sárgája és fehérje egyben... de érdekel. Szeretem, és tanulni akarom. Menne?
Megy ez a felnőttesdi? Vagy teljesen életképtelen vagyok?
Pénzem alig, jövőm bizonytalan. Minden vagyonom egy KISS-es pólóba és egy farmerbe öltözve állt előttem a villamoson tegnap. Rámosolyogtam, miközben hasonló gondolatokon törtem a fejem. Megsimogattam a hasát és az arcát, hogy tudjam, tényleg létezik. Szeretni őt. Ez biztosan megy nekem...