Olyan nehéz... Bízni, megint, hinni, megint... Alapból gyanakvó természetű vagyok, de a március végi dolgok óta... nem szabad magamra hagyni pár óránál tovább. Fészbúkos ismerőseit nézem, és nem értem, hogy lehet ismerőse egy 17 éves debreceni csaj... és hogy honnan? melyik oldalról? és akármi... és csak magamat kínzom, és újra szétszedem a dolgokat, és csak rajtam múlik, hogy bízok-e benne, vagy sem... csak rajtam? Végülis udvarolhatna csokival, virággal, akármi, de háth... nem. Itt vannak ezek a magányosan töltött órák, a mindig visszatérő álmok, hogy egyik pillanatban még azt mondja, szeret, a másikban elhagy valaki másért... és rendszeres... majd minden este... Szétszednek. A kapcsolatunk miatt alapból aggódok. Most dolgozik, és bár sokat vagyunk együtt, de ő mindig fáradt volt, én kedvetlen lettem, és kezdett üressé, tartalmatlanná válni az egész. Persze ezt jól megbeszéltük a héten két üveg édes élmény társaságában, és azt hittem, el is múlt bennem minden félsz, de nem... a dolgok még ugyanúgy előjönnek bennem, ugyanúgy kérdések, könnyek, stb.
Szeretem, és vele akarom leélni az életem. Persze tudom, hogy a bennem lévő jelenlegi helyzet nem vezet jóra, de akárhogy próbálom, nem tudok tenni ellene. Majd az idő helyrehozza. Csak ez mehetne gyorsabban. Megőrülök....
1 megjegyzés:
Akartam kérdezni, hogy mi volt az a kiakasztó dolog, amit találtál a gépén...Ha csak beszélgetések, és látod rajta, hogy tényleg nagyon megbánta, akkor szerintem nem érdemes ezen stresszelni. Szeret, és reméljük, ennek megfelelően fog viselkedni.:)
Megjegyzés küldése