Hiány.

Basszus, de hiányzik M. 7 órája nem beszéltünk. Ohh. Teljesen be vagyok kattanva. Próbanapon van. Áhh. Izgulok, hogy mi volt. Még kb. 20 perc, amíg végez. Én pedig már tudni akarom, mi van vele, és hallani akarom a hangját. Tegnap előtt azt álmodtam, hogy Szekszárdon vagyunk a szüretin, az egész család, M és még pár haver. M-mel elveszítjük egymást a tömegben, én kalimpálok utána, ő nem vesz észre. Próbálom hívni, de valahogy egyik telefon sem ura eredeti funkciójának, és nem tudok hívást kezdeményezni. Elég rossz volt így ébredni reggel. Írtam neki sms-t, leírtam pár szóban az álmom. Persze hívott is, és megnyugtatott.

(Közben elmúlt negyed 11 és hívott, és minden jó, pozitív élmények, meg ilyenek.)

Pont jókor hívott. Még anno júliusban kamunéven, kamuadatokkal reggeltem az egyik társkeresőre, ahol anyám is fenn van. Valami 50éves, kulcsi férfi lettem. Így olvasom ott a blogját. Felháborító dolgok vannak benne: már három hete járt lakást nézni pestre, amikor nekünk szólt. Úgy gondolja, hogy az, hogy ő elhagyja a családot, meg a 73 éves édesanyját, mert ő beleszeretett Pestbe, és ott akar élni, az nem önzőség. Úgy véli, (ez a legújabb agyszüleménye), hogy öcsém azért haragszik rá, mert úgy érzi, anya miatta ment el. :O Kb. csak ennyit mondtam volna erre saját erőből: WTF? Pedig pár napja elvileg anyám magába nézett, de azt hiszem, ő még mindig csak az ártatlan, szenvedő nőnek látja magát, aki annyira mostoha körülmények között élt egy 4 szobás, központi fűtéses, internettel, mindennel ellátott családi házban, ahol néha összegyűltek a gyerekei, és ahol annyi szép dolog történt, szóval ezek a körülmények annyira mostohák voltak, hogy ő nem bírt ott maradni, nem tudott úgy élni, és el kellett költöznie. Egyenesen 170 km-re ettől a zord háztól, a fiától, a 73 éves anyjától, attól a háztól, ahol a nagyobbik fiát esetleg láthatta volna néhanapján...

És csodálkozik, hogy nem nagyon akarnak beszélni vele a fiai. És kiakad ezen. Meg azon is, hogy senki nem kérdezte, miért. Öcsém igen, neki azt mondta, nem tud tovább így élni.

Aztán nemrég azt írta, hogy eszébe jutott a sok magyar népmese, amikor a legkisebb királyfi elindult szerencsét próbálni. Úgy, hogy mindent hátrahagy. De úgy tűnik, ez hagyomány volt a mesebeli kis királyfik között. És fogadok, hogy nem hagyták hátra a fiukat... Áhh...

Szóval a következő kis szösszenet elküldésére készültem, amikor M hívott:

"Bocsánat, hogy ismeretlenül is beleszólok, de arra soha sem gondoltál, hogy azért haragszik, mert elhagytad őt is? (Valljuk be, ha annyira számított volna, hogy mit fog érezni, akkor nem az ország másik végébe költözöl, hanem a szomszéd városba, ahol - ha jól veszem ki írásaidból - ő tanul és te dolgoztál... De te a nagy szabadsági hevületedben az ország másik végébe költöztél... Mindenféle magyarázat nélkül. Érdekes mód nem látom rajtad, hogy bűntudatod lenne, amiért hetekkel előbb írtál arról, hogy lakást keresel, mint arról, hogy beszélni fogsz velük a költözésedről?)

Biztosan jogos, hogy szenvedsz, és sajnálni kell téged. De továbbra is csak az megy, hogy te mit akarsz - elköltözni, hazautazni, új élet, tartani vele a kapcsolatot - és azt mondod, ez nem önzőség. Akkor mi?

És jöhetnek a kődobálások, hogy jajj, nem is ismerlek, etc. De a keresztfiamat ugyanígy hagyta el az anyja. Előtte meg naphosszat ült a computer előtt és beszélgetett a barátaival, a gyerekekkel meg alig beszélt. Senkivel nem beszélt a családból. Három éves történet.

Nem ismerlek. Viszont ahogy olvaslak, szerintem te magad sem fogod fel annak a súlyát, hogy elköltöztél. Nem a legkisebb királyfi vagy, aki elindult szerencsét próbálni. Te egy anya vagy, aki elhagyta a családját."

De nem küldtem el. Még nem állok készen... Még gyűlnek a cseppek. Anya egy ködös álomvilágban él. Szeretném, ha tényleg átérezné a dolgokat, és nem mindig csak azt várná el, hogy őt megértsék, hanem ha ő is mutatna némi empátiát. Én próbálom érteni őt. De nem tudom. Normális, hogy ha elváltak, akkor előbb-utóbb külön kell költözniük, és azt hittem, anya max. Szekszárdig menne. De nem...

Jó volt ide leírni, amit érzek. Nem hinném, hogy önsajnáltatásnak tűnik, amit leírtam....