Továbbra is tanítok németet. Nincs pofám pénzt kérni azért, mert 3 osztálytársamnak segítek, hogy ne bukjanak meg.... Egész évben rengeteg embernek segítettem rengeteg mindent, és azt hiszem, ez az osztály az egy év alatt olyan lett, amire szívesebben emlékszem, mint a gimis vagy általános iskolásra. Éreztem magam itt is egyedül, de valahogy már nem a pletykáról szólt az egész. Kicsit sajnálom, hogy nem velük fejezem be ezt az egészet, de sajnos már nem lehet mást tenni.
Munka terén semmi extra... holnap két interjú... nem fűzök már hozzá semmit.
Abban azt hiszem, biztos lehetek, hogy nem kéne már a telefonbeszélgetés során szerencsétlennek mutatnom magam :D PL.:
-Aktuális még az álláskeresés?
-Persze/Természetesen. (és akkor el is árulom magamról, hogy annyira reménytelen vagyok, hogy természetesen még mindig nincs munkám).
És még:
-És meg tudunk beszélni egy személyes találkozót?
-Persze/Természetesen (esetleg mindkettő).
-És mikor lenne jó?
-Ohh, hát én akármikor ráérek... (mert nincs munkám, és a hangomból lejön, hogy léccilécci, minél előbb...)
Nem vagyok felnőttlét-kompatibilis, azt hiszem.
Fúúúúú, iszonyatosan nagyon függök a Leander Rising zenéjétől. Áhh...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése