Itthon.

Eddig jó itthon. Sokkal jobb, mint eddig, amikor hazajöttem. *kopp-kopp*

Épp egy fekete-erdő tortatest sül a sütőben... készítek majd még kardinális szeletet. Bár most arra várok, hogy megsüljön, mert utána fel akarok menni a fürdő tisztítását befejezni. Bevallom, hogy már fél éve nem volt rendesen kitakarítva. Vagyis én igyekeztem, de itthon nem álltak rendelkezésre a megfelelő tisztítószerek. Na most, hogy nekiestem, rá kellett jönnöm, hogy nem is igazán kellett volna semmi extra... egy régi ablakmosós, szórófejes flakont kiöblítettem, töltöttem bele ecetet, azt hígítottam vízzel, és láss csodát: minden tisztul, szépül, egy csomó vízkő leesett olyan csövekről, amiket még anya sem próbált meg vízkőmentesíteni... de én... naigen :) büszke vagyok magamra :) rég volt a fürdő ilyen tiszta, és még be sem fejeztem. Na majd holnap pedig felporszívózok, törölgetek, pókhálótlanítok, felmosok, meg ilyenek. Nyilván nem ebben a sorrendben. Ha öcsém focizni fog, akkor senki nem lesz itthon.

(Apa vadiúj kombájnt tesztel, kukoricában, szóval ő sem lesz háznál...)

Körbenézek, és valahogy ez a háztartás jobban, olajozottabban működik anya nélkül, mint vele. Ennyit tesz, ha mindent apa csinál. Mert anya semmit nem csinált meg rendesen. Múltkor pl. Pesten kitakarította a fürdőt. Én ebből semmit nem vettem észre, mert valahogy sokkal tisztább lett minden, amikor én csináltam... Kíváncsi vagyok, milyen lesz ott minden, ha én elköltözök, és nem takarítom le pl. a wc-papír tartót, a tűzhely mögött a lemosható falat, a mosógépet kívülről... Csupa olyan helyet, ahol ő valahogy nem veszi észre a koszt... nem meglepő, mert itthon sem vette észre. Fura fura fura...

Hazahoztam egy nagy utazónyi és egy málhányi cuccomat... Mert ott fenn minek? Csak kerülgetni őket... aztán amikor költözni akarok, akkor majd szenvedhetek megint 80000 táskával... Amúgy persze abszolút nem lep meg, hogy a konyhai eszközök másfélszer-kétszer annyian vannak, mint a ruháim :) És akkor az itthoniakról ne is beszéljünk.

Azt hiszem, 8-9 éve senki nem gondolta volna, hogy valaha is alkalmas leszek a háziasszonyi szerepre. A főzésben még mindig nem én vagyok az ász, de két év alatt rengeteget fejlődtem (mióta nem a türelmetlen, mindenért kiabálóst anyámtól próbálok akármit is megtanulni, hanem magamtól...).