Vallomás.

Már egy hete tartozom egy vallomással. Vagyis lassan egy hete lesz... hogy kiléptem az Eurostarsból. 

Indoklás potnokra szedve:

• sz*r úgy minden nap elkezdeni a munkát, hogy előtte a meetingen ki vagy emelve: hogy lassú vagy, és hogy azért tényleg igyekezhetnél jobban, és rád fognak szállni, mert ez így nem mehet, meg mittudomén...
• az egyik gondnoknő folyamatosan fúrt, és úgy éreztem, hogy emiatt meg a lassúságom miatt tönkremehet egy 5 éves barátság Zsú és köztem... munkám lehet sokkal jobb, de még egy ennyire jó barátnőm... minden közösen átélt és egymás ellen elkövetett hülyeség ellenére sem... (vannak nagyon jó barátnőim, akiket imádok, meg minden, de ugye minden barátság más és más és másról szól...)
• tényleg lassú voltam, és minden egyes nap csalódnom kellett magamban, mert gyorsulás helyett egyre lassabb lettem, és amiért stresszeltem magam, folyton egyre tutyimutyibb is lettem.
• kevés szabadidőm maradt, és beijedtem, hogy mi van, ha ez végig így fog menni, és májusig sem tudom megcsinálni a cukrász szakmai gyakorlatot, és májusban sem vizsgázhatok...
• ha már cukrászat: a sok ágyazástól szép lassan kezdtek tönkremenni az ízületek a kézfejemben... nem tudtam semmit rendesen megfogni, és féltem, hogy ez pl egy habzsákkal is így lenne...
• és ami így utólag visszatekintve a legkomolyabb indok: az az egész hely túlzottan balesetveszélyes volt miss pancser (alias én...) számára... egy pillanatra nem figyeltem oda, és már történt velem valami... pl.: beütöttem a fejem az üvegfal szélébe (jupijé, megint én vagyok az utolsó egyszarvú), nekimentem a nyitott ablaknak, amit eltakart a függöny: combomon tenyérnyi folt, bevertem a fejem a törölközőtartóba: másfél órás szédelgés; és majdnem eltörtem a bal csuklómat, a jobb kézfejem, és a bal lábszáram.... csak egy kicsi kellett hozzá...

Rengeteg indok. Igazából egyszerűen nem bírtam. Nem voltam elég hozzá. Nem is akartam elég lenni. Nem tetszett, pedig én megpróbáltam.