Szerelem.

• 

No igen. 21:02-kor fut be a vonata. Hjajj. Most úgy csinálok, mintha már hónapok óta nem láttam volna, mert valamiért annyira be vagyok zsongva. Ez az a mindig újrakezdődő szerelem? Csak nálunk következik egy mélypont után valami olyan gyönyörű, csodálatos, stb., ami minden ellenünk elkövetett "gonoszságért" kárpótol? Szeretem. De azt hiszem, olyan szóval van dolgom, melynek mélységeit még közelről sem sikerült megtapasztalni. Nem bánom. Ő a minden. A hübriszem:) Semmi másra nem vágyom, csak hogy végre itt legyen, átölelhessem, megcsókolhassam. Nem akarom elhinni, hogy ő valós. Vagyis nem tudom. Ugye... Ugye nemcsak szerintem létezik ez az érzelem?

• "Milyen silány kis szó ez: "szeretlek" Ha leírom, nincs benne semmi. Nincs benne az, hogy (meghalnék vagy nem is, inkább) élnék érted, ha arra kérnél. Nincs benne a heves, zakatoló szívdobogás, a boldogság-érzet, a biztonság-tudat, a hév, a kéj, a szenvedély, a hátba mélyedő körmök, a görcsös és soha-el-nem-engedő kézfogás, a csillogó szem. Semmi nincs benne. Csak egy szó. Ugyanezt írjuk a legjobbaknak (legjobb barát/barátnő) és a szülőknek is. Miért nincs erre egy külön szó?" Nem baj. Majd én mondom, és akkor onnan tudni fogja, hogy ez más. Ez nem az, amivel anyukáját idegesíti, nem az, amibe, ha mástól hallok, belepirulok. Ez a pulzusszaporító, szemeket könnyel elárasztó, arcra mosolycsaló. Az egyetlen. Az igazi.
  

Kedd.

Nehezen találtam meg a képet, ami illik a napomhoz:D Megint egy vigyorgós:

• Iszonyat csúnyának érzem ma magam, muszáj vigyorognom, de alig várom, hogy leléphessek itthonról, hogy őszinte legyen a mosolyom:D
• Már összepakoltam, tudom, mit veszek fel, de még nincs itt az ideje, hogy elkezdjek készülődni. Be kell fizetnem egy csekket. Ha nem teszem, nem vizsgázhatok, ezért korábban megyek be.
• Azt hiszem, megnyugodtam P-vel kapcsolatban. A már említett vasárnapi vájkálódás után mindketten szakítós hangulatba kerültünk. (Most fel vagyok készülve az ugyan, ti tökéletesek vagytok együtt, nem akar szakítani veled, stb. kommentekre, de kérek mindenkit, olvasson tovább és vesse el azt, hogy ész érvekkel akar kigyógyítani "elmebajunkból":P) Kettőnkre jellemző volt az egész szitu: ő úgy volt vele, hogy megmondja: nem jön locsolni és hogy egy x ideig nem szeretné, ha találkoznánk. Én úgy éreztem, sok nekem, hogy szinte semmi nem jön úgy össze, ahogy szeretném, mindig az alkalmassági az indok és a tököm tele van, hogy 4 nappal előtte találja ki, hogy kurvára nem érdekli az egész, stb. Ő addig tartotta magát ehhez, amíg meg nem hallotta telefonban a hangomat, én addig, amíg bele nem gondoltam: milyen lenne nélküle és amíg rá nem jöttem: nem akarom kipróbálni:) Tegnap... megint kiakasztott, ideges lettem, csak úgy, igazán magas vérnyomással (továbbra is PMS...) és nem tudtam elaludni. Beszélgettünk. Kettőnkről. Megnyugodtam.
  
• Álmos vagyok, vazze:D 2 körül aludtam el, 9-kor keltem, de ez már nem az első ilyen eset. Valahol a vasárnap éjjel is ilyen volt. Lelépek innen. Nem akarom őket itt a környékemen. Áhh...