Laza másfél hónap után újra itt :) leporolom a blogom. Nyilván lett volna mit írni, csak nem igazán akartam. Anyáról meg a pasijáról, akiről úgy szereztem tudomást, hogy kvázi rájuk nyitottam.

M-ről és az ételérzékenységéről (zöldborsó, méz, finomliszt, tojássárgája) és annak következményeiről.

Munkakeresésről. De valahogy nem jutottam idáig. De most szépen felvázolom:

• Anyám pasija dolgot hagyjuk, eléggé felzaklatott, szólhatott volna, de azért a blogjában az én hibám...
• M ételérzékenysége úgy derült ki, hogy az étterem üzemorvosa nem adta meg neki a bőrgyógyászati igazolást az ekcéma miatt, hanem elküldte bőrdokihoz. Az nagyítóval vizsgálta meg a kiütést, majd elküldte allergiavizsgálatra. Ott a fenn említett ételeket hozta ki, ezek mellett pedig többek között a nikotint. Ennek örültem, mert mostanában rengeteget dohányzik. És reméltem, ez leszokásra buzdítja, de nem. Mert ő akkor akar leszokni, amikor következik a tök új élet. Ennek pontjai: a) az étterem otthagyása b) suli elkezdése - utazás-ügyintéző és rendezvényszervező c)új munkahely (az emberke, aki akkor volt a főnöke, amikor portás volt, elvileg tud majd melót szerezni) és d) amikor én odaköltözöm.
• Maradjunk a d) pontnál. Akkor költözöm oda, amikor lesz munkám. Remélem, jövő héten... Ugyanis voltam a McDonalds'-ban állásinterjún. Sanyarú dolog... Erre csípőből lehetne vágni, hogy haha, bölcsész diplomával mimás... De én nem onnan akarok nyugdíjba menni, hanem az onnan kapott fizetésemből akarok megélni, amíg elvégzem a sulit. Ami még majdnem egy év. És ha elvégeztem, nem kell besz@rjak, hogy te jó ég, nincs munkám, mit csináljak?! Lesz majd időm keresgélni. Nem leszek idegi és anyagi sokkban. Jameg elköltözhetek anyától, és semmiben sem leszek rá utalva. És talán havi 10000 ft-ot haza is tudok majd adni... Kevés, de apa mégiscsak itt maradt egy 4 szobás, hatalmas családi házzal meg annak a rezsijével a saját fizetésére. Bár már az is nagy megkönnyebbülés lesz neki, hogy engem konkrétan már nem kell "pénzelnie". Mert sajnos ez a nagy büdös helyzet. Egy kanyi vasam sincs önerőből. És itt kanyarodunk vissza a mekihez, ami nekem jól jön, mert akkor lesz. ÉÉÉÉÉSSS! Remélem, minimum annyira pörgős 8 órám lesz, mint gondolom, és hogy lehet majd személyzeti kajának salátát választani és akkor lesz pénzem egészségesen élni, és lefogyok és végre megveszem EZT a ruhát, amibe még nagyon régen beleszerettem... Messzemenő tervek...
• Elkezdtem járni egy helyre, amit gyakorlati helynek neveztem ki. Az biztos, hogy simán tudnék már cipős dobozt hajtogatni, islert mártani, sütőpapírt vágni, ragasztgatni, stb... tanultam eddig egy-két érdekességet is, de az eddig ott eltöltött 10-12 napnak több mint 90%-át a cukrászoktól külön töltöttem, és a fenn nevezett feladatokat végeztem. Nekem viszont csak kb. 370 órám van gyakorlatra. Most akkor? Mi légyen? Egy darabig nem megyek, remélem, meló miatt. Bár már most azt mondtam, hogy dolgozom, ami miatt bűntudatom is van rendesen, de gyakorlat mellett semmire nem maradt energiám (lásd: testmozgás, munkakeresés, tanulás)....
• Fúúúú, szülinapos időket élünk :) Szép sorban: M, Apa, B, Zs (utóbbi kettő tesó... ugyebár :D). Én meg csak sütök és sütőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőők! Karácsonyról nem is beszélve (dehogynem: bejgli, mézeskalács, tiramisu torta, képviselő fánk :D). Apa legyezőtortát kapott, M dobosat, B csokitortát, Zs feketeerdőt. Ezek olyanok lettek, hogy eltelik 3 óra, és több mint a fele elfogyott :D Örülök neki, ez csak lök előre :))
• A szilveszter az úúúúúúúúhh, de iszonyat volt. Az eleje iszonyat jó, aminek következtében a végére iszonyat sz*rul lettem. Kevésbé bírtam mint máskor. Megharapott egy teknős, el is estem egyszer, és a harisnyám egy része beépült a térdembe. Kiakadtam M-re, mert nem volt ott, hogy megfogjon, pedig azt mondta, mindig vigyázni fog rám, ezért 3 megálló után lepattantam az éjszakairól és sokat hisztiztem és mindenfélét a fejéhez vágtam. De aztán ő olyan ember, hogy... áhh, fenefenefene... Kib*szott mérges vagyok magamra a szilveszterért. Ő egy csodálatos ember. Jó, vannak hülyeségei, de amúgy nagyon-nagyon jó, odafigyelő meg minden. Ő konkrétan minden. Én meg kicsit idegbajos vagyok és iszonyat nehéz évet zártam, és ezt ugye többek között neki is köszönhetem. De azt is, hogy mindemellett tele van szép pillanatokkal is. Csak a néha-néha felröppenő kételyek... Azok nem kellenének a kutyának sem...

M egy hihetetlenül jó ember. Soha-soha-soha nem találkoztam még hozzá hasonlóval. Olyannal, aki ennyire kedves, türelmes, jóindulatú lenne. És akivel ennyire lenne közös hang. Most kb. ezt akartam csak leírni. Nem is fokozom, mert PMS anyó megint gyötörget, és a végén még elbőgöm magam a nagy meghatódottságban. Szerelmes vagyok :) NAGYON!

Amúgy járok egy helyre gyakorlatra. vagyis még próbanapozok, hogy megtudjuk, tudunk-e együtt dolgozni. Eddig nagyon kedvesek. Örülök ennek. Hozzám kell a türelem, és ma pl. egy mozdulattal széttörtem 6 db makrónt, de csak annyit kaptam, hogy jól van, semmi baj, és megmutatták, melyik sütőlemez hova való és hol mire kell figyelni. A habzsák lassacskán talán a barátom lesz.

Imádom ezt a sulit. Jó hely, van már egy csaj, akit barátomnak is nevezhetek. Örülök neki, és úgymond hálás is vagyok neki, hogy "befogadott". Beszélgetek én a többiekkel is, de jó érzés tudni, hogy van egy ember, aki szívesen kommunikál velem.

Elhatároztam amúgy, hogy majd írok minden cukrászsulis nap után valami ocsmányságot azokról, akik felhúztak. Pl malacpofájú és kutyafejű hülyeségeiről... De ez köcsögség lenne. Azonban úgy idegesítenek, hogy egy Chuck Norrisos körbepörőg-rúgással tudnám néha eltávolítani a fejszerkezetüket a helyükről. Az a gáz, hogy az idiótaságaikat a nagy többség kedveli, én kicsit - jólvanna, sokkal - zárkózottabb vagyok, ha bármelyikkel összevesznék, én "innám meg a levét". Mindegy... Remélem, 1-2 hónap, és lassan megismernek a többiek, és nem az lesz a gyakorlat nagy traumája, hogy nekem még mindig nincs rendes párom, akivel dolgozhatnék, mindig más és más. Múlt héten csalódtam abban, akivel dolgoztam. Gyönyörű dísztortákat süt, csodálatosak, díjakat nyert vele, gyakorlaton viszont képtelen volt a következőkre: a citromot rendesen kivágni a héjából, hogy használható legyen, a piskótakarikát rendesen kivágni a tortakarikából, és a tortát rendesen felvágni 3 lapra. Ez utóbbi kettőt azért nem én csináltam, mert próbáltam rendesen megcsinálni a megmaradt citromokat. Na mindegy, végülis ötöst kaptunk.

Oké, ahhoz képest, hogy M-ről akartam áradozni, elég hosszas és sokféle tartalmú bejegyzés lett.

Egy szó mint száz: imádom M-et!

Anyázós... -.-

Anyámmal megvolt a nagy balhé. Természetesen mindig minden a másik hibája... És ez rajtam csattan.

Ma reggel megkérdeztem, hogy nem tudná-e a fürdőben felkapcsolni a villanyt, mert vakít, hogy az előszobáé van felkapcsolva. Aztán egyből, hogy ezt most hagyjam abba, mert olyan tudna mondani, amivel nagyon megbántana. Mondtam neki, hogy mostmár mindegy. És kibukott: hogy amikor ő kérdezte, hogy hozzáköltöznék-e, akkor azt mondtam, hogy hát ő felejtse el, hogy én megint szülői felügyelet alá kerülök. És hogy ő mondta, hogy tényleg költözzek oda, mert két lakást nézett, a másik nagyobb volt. És hogy ez neki milyen rosszul esett. És hogy milyen hülyén érezte magát, amikor mondtam, hogy mégis odaköltöznék. Meg hogy amikor otthon volt, apával már semmi közük nem volt egymáshoz másfél éve, és apa ezt nem tudta felfogni, és folyton ellenőrizgette a telefonját, sms-eit, kérdezgette, hogy hova megy, miért? meg csapkodta az ajtót, meg izélt vele, hogy miért kapcsolja fel a villanyt...

Meg persze, hogy nem akar beszélgetni velünk, mert valamelyikőnk mindig ment valahova, vagy valamelyikőnk mindig gépezett... Persze, hogy nem volt kedve kiülni a nappaliba hozzánk, amikor előtte órákon keresztül lenn robotolt a konyhában és a kutya sem volt rá kíváncsi... Bezzeg apához odaültünk a nappaliba. Meg hogy átmentem nőimhez, amikor otthon voltam, és őt meg le se sz*rtam, és nem voltam ott, amikor beszélgetni akart....

Meg ilyenek.

És ilyenkor el van felejtve, hogy mindig próbáltam úgy időt szakítani, hogy ha otthon vagyok, legyen együtt egy ebéd meg egy vacsora közösen, a családdal.

Hogy én utálom, ha valaki ott van a konyhában, amikor sütök-főzök-mosogatok, akkor miért zavarnék másokat?

Hogy az, ahol apa aludt, a nappali, az apa kiköltözése előtt évekig a nappali volt. A család gyülekezőhelye, együtt tv-ztünk. És hogy amikor oda kiülünk, mi nem feltétlen apához ülünk, hanem a ház egyik központi helyére, ahol együtt szokott lenni a család. (Együtt volt, amíg anyára 3-4 éve rá nem jött az, hogy neki muszáj fekve tv-znie, és el nem vonult minden egyes alkalommal bátyám szobájába úgy, h gyakran még az ajtót is becsukta...)

Meg az, hogy amikor hazaérek, első utam a konyhába vezet, amikor lenn van, és beszélgetek vele. Csak hát az elmúlt 7-8 hónapban elég ritka volt az ilyesmi, mert inkább a gép előtt ült, úgy meg nem lehetett vele beszélgentni, mert zenét hallgatott. Meg reggel sem azon törte magát, hogy mondjuk csinál bundáskenyeret, akármit, és akkor az a reggeli... Nem... A gép előtt ült... És úgysem fogja megérteni... pedig én próbáltam, de ő még mindig nem látja át, hogy mit is akartam kifejezni.

Az elmúlt időben abszolút nem volt már a család része. Mindig is kicsit különc volt, máshol jártak a gondolatai, nem figyelt arra, hogy az emberek miről beszélgetnek körülötte. Nem egyszer fordult elő, hogy valami sulis sztorit meséltünk vacsinál, pl. hogy hogy sikerült egy dolgozat, és anya fél perccel a témaváltás után tette fel a nagy kérdést: na és? hogy sikerült a dolgozat?

Nem ült ki velünk tv-zni. Nem sütött, nem is igen főzött, nem takarított, nem igazán mosogatott. Ha csinált valami kaját, semmit nem mosott el maga után.

Nem beszélgetett velünk, nem figyelt arra, amit mondunk.

Teljesen elzárkózott előlünk.

Most pedig csak azért, mert megkértem, hogy a fürdőben kapcsolja fel a lámpát, ne az előszobában, mindent a nyakamba zúdított.

Ritkán csinál ilyet a tüdőm, de most annyira kiakadtam, hogy majdnem megfulladtam. Nem kaptam rendesen levegőt, nem tudtam nyelni.

Elképzeltem már sokszor ezt a veszekedést, álmodtam már róla. De valahogy mindig megértőbb anyám volt képzeletben. És ez egy kisebbfajta csalódás volt.

A hülye villanykapcsolás miatt úgy csinált, mintha egyrészt az én hibám lenne, hogy neki milyen szar volt otthon, másrészt meg mintha folyamatosan ellenőrizgetném, hogy hol van, mit csinál, miért? kivel? mikor jön haza? stb. Holott próbálok diszkrét lenni, semmire sem rákérdezni, nem csodálkozni, hogy miért van negyed üveg rosé a hűtőben, két pohár a csöpögtetőtálcán, olyan sokféle nasi felbontva, stb. Próbálok minél kevesebbet ittlenni. Hogy ne zavarjam...

Amikor eldöntöttem, hogy mégis hozzá költözök, akkor megkérdeztem, hogy nem lesz-e ez a lakás kicsi, nem lesz-e baj, hogy én is itt lakom, nem fogok-e zavarni, elférnek-e a cuccaim. Ő bizonygatta, hogy neeeem, dehogy, itt van a két ajtós szekrény, csak nekem, ő pakol a másikba, a munkatársaitól felfújható vendégágyat kap búcsúajándéknak, majd alhatok azon, megoldjuk, jó lesz, stb...

Persze nem voltak túl nagy reményeim. Anyám kb. képtelen az együttélésre, nem igazán zavarja, ha reggel zajt csap, amikor felkel. Nem zavarja, ha mindenhol az ő tiszta/szennyes ruháiba botlani. Szóval ja...

Én meg tényleg próbáltam kedves lenni. Ha jobban belegondolok, akkor a próbálni azért próbálni, mert nem tudhatom, hogy a másik is kedvességnek érzékeli-e, és így csak annyit tudok mondani, hogy megpróbálni. A 3 gyereke közül egyedül én állok vele szóba. Ha otthon vagyok vagy akárhol és látom, hogy van nem fogadott hívásom tőle, visszahívom. Az egyetlen voltam, aki tortát vett neki szülinapjára. Beszélgetek vele, stb. Otthon is velem beszélt a legtöbbet. Még úgy is, hogy két hetente voltam otthon, és néha nőimnél voltam.

Persze úgy nem, hogy egész nap a gép előtt ült, és csak kajálni szállt ki .

Mindegy-mindegy... jönnek ezek az oda-vissza dolgok.

Én csak azt tudom, hogy nem akarok beszélgetni vele. Nem akarok a közelében lenni, és nem akarok vele lakni.

Évfordulós poszt.

Soha-soha-soha el nem tudtam volna képzelni ennél szebb évfordulót. Csodálatos volt :) Olyan filmes érzésem volt nem egyszer. Hihetetlen, hogy velem is lehet ilyen :) Kaptam egy szál gyönyörű sárgarózsát, és mellé egy kis táblácskát egy szép idézettel (ha nem leszek lusta felkelni, eskü, hogy leírom...). Utána elmentünk moziba, megnéztük a paranormal activity 3-at (ennek az első része volt az a film, amit először néztünk együtt moziban...). Utána kimentünk Margit-szigetre 2 kis hubi és két-két sör társaságában. Beszélgettünk. Volt egy kis mélypontja a társalgásnak, de mindenből a lehető legjobban sikerült kijönni. (a mélypont okáról meg mindenről majd egy külön posztban...)

Háromnegyed 4 körül értem haza. Ő inkább 4 fele és 5kor kelt mert mentek temetőzni.

Csütörtökön délután találkoztunk, amikoris elárulta az este menetét: elmegyünk a Mammut-ba bowlingozni, majd utána beülünk egy étterembe romantikus vacsizni.

a bowling végére rájöttem, mi a tuti taktika gurításnál. Taroltam is egyszer ... (a 80 próbálkozásból xD).

A vacsora hihetetlen finom volt. 3 fogásos finomság... De szerintem az éttermet is jól választottuk és az ételeket is. Erről majd jövök képes beszámolóval, de a képek M-nél vannak.

Utána a Mammutból kisétáltunk a Nyugatiig, és hazamentünk..

Nagyon jól éreztem magam, hihetetlen szerelmesen telt ez az évforduló. Csodálatos volt. A lehető legcsodálatosabb emberrel. :)

Fejlemények.

Összeköltözés terén eddig semmi fejlemény. Rendkívül keveset beszélünk róla. Annyira semmi fejlemény, hogy annak ellenére, hogy novemberre beszéltük meg, még csak lakást sem néztünk. Eléggé közeleg a november... Azt hiszem, addig nem akarja komolyan gondolni (h mondjuk elkezdjünk nézegetni, meg mondjuk hogy megemlítse a szüleinek), amíg nincs munkám... Kicsit igazságtalannak érzem, mert legalább szüleinek mondhatná :S

Most vett egy külső hangkártyát, amit már régóta akart, és most annak örülünk.

Meg ugye annak is, hogy van rendes munkája.

Annak nem, hogy gyakran unottnak érzem, amikor beszélünk.

Buzi PMS...

Holnap megyek állásinterjúra. A wasabi étterem tett fel egy hirdetést expressz-re, melyben diszpécsert keresnek. Aztán jelentkeztem, és behívtak.

Kedden valami olasz delikát üzletbe megyek interjúra. Pénztáros, eladói munkakör.

Legalább történik valami.

Utálok anyámmal lakni, szóval ennyi pozitív minden után nem örülök, hogy ha visszaérek a lakásba, majd jól azt kell lássam, hogy beszélek hozzá, ő meg még a mondókám közben felteszi fejére a fejhallgatót, és elkezd zenét hallgatni... Mint ahogy szokta.

Idegileg kimerítő az a tény, hogy ő úgy gondolja, mindössze annyi változott az életében, hogy máshol lakik, de am. az emberek (pl. tesóim) úgyanúgy viszonyulnak hozzá. És a felfogása olyan, mintha azt gondolná, ő kb. koliban lakik. Hazajöhet zombára 2hetente... nem itt alszik, hanem szekón mamánál, de pl. azt tervezi, hogy köv. héten főzni fog itthon... Amikor mondtam ezt öcsémnek meg apának, elkerekedett szemmel rámnéztek: "ITT?"

Persze, a ház még fele részben anyáé, de attól még lehetne egy kicsit figyelmesebb. Apáék végre berendezkedtek arra, hogy általában ketten vannak, anya nélkül... már megszokták. Meg anya elköltözött... Nem hinném, hogy normális az, h egy elvált nő, aki otthagyta a családját és elköltözött az ország másik végébe, kitalálja, hogy ő főz majd a régi házában, a tűzhelyen, amit otthagyott, a konyhában, akit otthagyott... az embereknek, akiket otthagyott.

Persze befogom. Nem fizettet rezsit meg bérleti díjat velem. Persze, ha nem 13000 körül mozogna az elmúlt 3 havi átlagkeresetem, akkor magamtól fizetnék.

Egy hónapja keresek munkát. Áhh... Remélem, senki nem él vissza az adataimmal, mert már vagy 30 helyre küldtem önéletrajzot...

Írtam e-mailt Ödönkének. Régen nagyon jóban voltunk, de amikor lediplomáztunk, eltűntünk egymás életéből, és tök jó lenne megint beszélgetni. Kétlem, hogy válaszolna. 3 hete írtam neki sms-t... még arra sem érkezett reakció :(

Ajjh... Holnap megint sulis gyakorlat. Ha nem a tanárnő idegel sz*rrá azzal, hogy lököd, meg kiveszi a kezemből a dolgokat, ha valamit elsőre nem jól csinálok és megcsinálja helyettem, akkor az oszt.társaimtól b*sz szét az ideg. Az egyik egy förtelmesen feltűnősködő kis gömb. Sosem lehet tudni, hogy mikor viccel, mikor nem... mikor néz totál hülyének.

A másik meg egy BME-s, vastagszemöldökű szőke idióta, aki szerintem nem tud öltözködni. Múlt héten a felvert tésztákhoz kézzel kellett felverni a habot. Ő meg odajött, amikor én vertem, és leszólta. De úgy... Basszus. Holott szerintem egyedül az volt a furcsa, hogy balkezes vagyok... Aztán persze nem esett jól, mert először próbáltam kézzel habot verni, meg szerintem a csoporttársak biztassák már egymást, ne pedig rombolják a dolgokat... Szóval nem esett jól, mentem mosogatni, ő meg épp ezt tárgyalta valakivel: "Látszik rajta, hogy bölcsész!". Tudnám, mire jó ez az utálkozás. Nem ingyenélés és naplopás céljából lettem BTK-s...

Én nem tudom, hogyan lehetséges, de ha jól tudom, a BME-sek a Corvinusosokat is lenézik. De hogy mirefel ez a nagy lenézősdi???

Na mindegy... szóval annyira nem várom a holnapot...

Am. munkát keresek. Naponta átlagosan 4-5 helyre küldök önéletrajzot. De semmi.

M-nek van rendes munkahelye. Tegnap megünnepeltük ezt a tényt :)

Vajh...

Lassacskán elérkezünk 2. évfordulónkhoz. Kíváncsi vagyok, ezt sikerül-e megünnepelni. Én már kitaláltam az ajándékát. Idén meg is valósítom.

Olyan távolinak érzem most. Hétfő reggel búcsúztunk el. Már terveztük, hogy mit csinálunk kedden, amikor szóltak neki, hogy mehet egy étterembe betanulni. És azóta valahogy olyan távoli. Hétfőn Zsúval találkoztam délután, és akkor alig tudtunk beszélni, pedig ő hívott.

Kedden Zsúval vásároltam, akkor láttuk egymást pár percre, de az annyira kevés volt... A pár perc csak azért jöhetett létre, mert mi Örsön vásároltunk, ő meg ott szállt át...

Szerdán szintén betanulni volt, én meg suliban...

Tegnap ő dolgozott, én Munyuval voltam, és felhívtam M-et nem egyszer, és beszélgettünk, csak nagyon fáradt volt, mert a betanulás után csak 4 órája maradt alvásra, és mennie kellett 24-ezni.

Ma reggel pár másodperces beszélgetésre maradt idő, persze mert fáradt volt, ez érthető. Melóból felhívtam kétszer, de az is nagyon kevés. És alig tudunk beszélgetni...

Olyan messze van most...