Elmaradt.

Előző héten sikerült 4 nap egyhuzamban dolgozni. Hétfőn zárásig voltam (negyed 1), kedden 11-ig, szerdán háromnegyed 11-ig, csütörtökön háromnegyed 1-ig. Pénteken pedig tortát sütöttem M-nek. Közben volt egy fél órás beszélgetésem öcsémmel. Azt hiszem, nemcsak nekem esik rosszul anya viselkedése. Meg azt hiszem, kijelenthetem: szüleink viselkedése. Hogy ez engem mennyire bánt, sajnos M buliján derült ki. Sorra ittam a feleseket, nem tudtam, miért, csak úgy jött. Majd berúgtam, sírva könyörögtem a tulajnak, hogy engedjen ki a kocsmából, majd kibukott belőlem ez az egész sérelem...

Apa igyekszik. Látom rajta. Csak valahogy képtelen megjegyezni a dolgaim. Még nem hangzott el tőle a kérdés, hogy milyen szakra járok, szóval ez pozitív.

De anya... szakdolgozatot írt, és csak arról tudott beszélni. Rosszul esett, hogy a legapróbb szakdolgozatos hülyesége is jobban érdekelte, mint pl. az, hogy másfél hete kedden bőgve hívtam fel, hogy felfáztam, rosszul vagyok tőle, stb. 2 mondatban leüvöltött, hogy miért nem mentem orvoshoz, 2 mondatban ajánlott mindenféle teákat, majd szakdolgozat blabla... Másnap orvoshoz mentem, akkor 1 mondatban reagált arra, amit a doki mondott, majd szakdolgozat... Azóta elfelejtette megkérdezni, hogy vagyok, jobb-e már, hatott-e a gyógyszer, stb.

Előző hétvégén M nálunk volt. Írtam is, hogy anya még előtte sem moderálta magát. Nem is tudom, emlékszik-e valamire abból, amiről beszélgettünk. Igazából abszolút nincs tekintettel másokra. Csak a saját hülyeségei érdeklik.

Izgalmas, hogy 2 nappal a szakdoga leadási határideje után (26-án kellett volna leadniuk, én 28-án néztem rá a dolgozatára) én világosítottam fel olyan alap formai követelményekről (amik formai követelmény címszó alatt első oldalon szerepeltek a követelmény-listában), hogy sorkizárttal kell írni, 12-es betűméret, másfeles sorköz. Hol él? Kb. fél éve dolgozott elvileg minden szabad idejében a szakdolgozatán, (vagyis túrt ki minket otthon a gép elől mindig, amikor hazajött a "hogy vagytok?", "milyen volt itthon?", stb. kérdések helyett "Majd engedj át, mert szeretnék jönni!") 1 éve biztosan elkezdett erről beszélni (Nehogymár az enyémről legyen egy kicsit is szó esetleg...), 1 éve biztosan veszi hozzá a könyveket. És erre késve adja le, és öcsémnek dicsekszik a 4000Ft-os pótdíjjal. Egy nappal azután pedig, hogy elküldte a végleges verziót a témavezetőjének, megint kitúrja öcsémet, mindenféle indokkal, vitába kezdenek. Apa beszáll a vitába, és szól öcsémnek, hogy engedje át, mert úgy néz ki, anyánk nem tud gép nélkül élni. És anyának áll feljebb.

Kb. másfél éve nyúz, hogy dolgozzak egyetem mellett, stb. Küldi a mindenféle hülye állásajánlatokat, amelyek közül egyik sem érdekel. Most végre van olyan munkám, amit hosszabb ideig is tudok csinálni, ami leköt, tetszik, és hát... ezt akartam. De persze szombaton megint küldött egy e-mail. Valami olyan hirdetés, amire már fél éve is azt mondtam, hogy nem érdekel. Most is. Van munkám. nem elég feltűnő?

Igazából öcsémmel olyanok kell legyünk, mint bátyánk. Min. 4,9-es átlag, ösztöndíj, köztársasági ösztöndíj, stb. Nekem mostanra olyan munkám kéne legyen, amivel ők dicsekedni tudnak. És olyan terveim, amiktől mindenki elájul. Ehhez képest egy moziban vagyok jegykezelő, álmom, hogy a következő évemet halaszthassam és cukrász lehessek, majd hogy feleségül menjek M-hez, gyerekeink legyenek, és normálisan, cukrászként élve keressem kenyerem.

Ő kb. azt szeretné, ha tv-ben dolgoznék, rádióban vagy valami komoly állásom lenne valami iskolában, vagy ha magyartanár lennék, ha ez, ha az. (Mert egy szakmával csak havi 100000-et lehet keresni, és ez izé-hozé... Tény, csak épp nem a cukrásszal...) És ha karrierista lennék. És stréber. Sajnálom, de szerintem egy magyar szakot csak akkor lehet végig szín ötösre teljesíteni, ha az ember megmondja a párjának, hogy pl. vizsgaidőszak előtt 2-héttel kezdjék el szüneteltetni a kapcsolatot egészen vizsgaidőszak végéig, mert neki nincs ideje kapcsolatra. Nem azért, mert nehéz. Hanem mert annyit kell olvasni, azokról annyi mindent kell tudni, bemagolni, beseggelni, esetleg saját véleményt alkotni róluk, hogy szerintem semmi idő nem maradna ÉLNI. Engem meg hagyjanak békén, nem kitűnő tanuló akarok lenni, nem stréber, hanem ember. ÉS! Ne várják el tőlem az 5,0-ás átlagot úgy, hogy közben a meló is ELVÁRÁS! Tőlük nekem.

Szóval berúgtam, kiakadtam. És megállapítottam azt is, hogy nem szeretem a megcsalásokat. Bár az én sebeim már begyógyultak, a "hegek" még mindig érzékenyek, és minden megcsalás, ami a környezetemben van, egy újabb karcolás rajtuk. És fáj. És legutoljára bátyámról tudtam meg: nagyon valószínű, hogy megcsalta Ildikót... nem egyszer. Pont ő. Aki mindig precíz, pontos, tévedhetetlen. És nem ismeri be. Pont ő, akit mindenek felett őszintének hittem.

És folyamatosan vannak ezek a törések az életemben. Kisebb-nagyobbak... És mire az egyiken túl lennék, jön egy újabb. Anyám tavaly decemberben mérte rám az egyik legütősebb csapását... Nem írtam róla, vagy ha írtam, nem tettem közzé, de M látta, mert ott volt mellettem, szóval látta, hogy annyira bőgök, hogy nem kapok levegőt...

Mindegy. M azt mondta, hogy majd megbeszéljük ezeket a dolgokat. Sok mondanivalóm lett volna. Ennél több. De hétvégén ez elmaradt. Pótolni kell...

Bejegyzés.

Úgy éreztem, ideje billentyűzetet ragadnom, és írnom valamit, de most valahogy nem megy. Pedig történtek dolgok. Bár nem túl fontosak.
Ami fontos, ugye, hogy M-mel voltam. Szerelmesen:) Úgy tud ölelni... úgy csókol... Nem is akarok semmi mást a világon. Ért hozzám. Van érzéke ahhoz, mikor mi kell.
Szóval szerelmes vagyok. Lassan betöltjük 8. hónapunkat.:) Egészen pontosan szombaton. Holnap találkozunk, és kap valamit, aminek örülni fog, és amit most titok övez.:P
Azt már tudom, hogy mit veszek fel. Anya megint vásárolt nekem. Bírom az ilyet.

******* Kicsit más! *******

Ugye nálunk otthon zajlik az élet. Apával megvagyok. Szoktunk beszélgetni, meg tv-zni, meg piszkáljuk egymást.
Törpi (a még mindig kb. 190cm magas öcsém) keveset van otthon. De állítólag mindig várja, hogy hazamenjek. És volt egy kis összezörrenés, szerint akármilyen mozzanatos, pillanatnyi történést kifejező jelző sem lenne elég arra, hogy kifejezzem, igazából mennyire nem volt komoly, stb.
Ugye otthon rendszerint megkapom, hogy soha nem vagyok otthon. Anyáéktól elviselem. Törpitől viszont úgy kaptam meg, hogy ő hétfőn max. 10 percet volt otthon, és még vacsizni sem jött. És rosszul esett. Vacsi közben sírdogáltam kicsit, meg egész hátralévő nap idegbajos voltam, meg szomorú. M tanusíthatja. Utálom, ha ideges vagyok, és akaratlanul rajta vezetem le.
Mama házát megint elöntötte a víz. A kert végében lévő kerítést kidöntötte, kb fél méter magasan állt a házban, a hűtőket feldöntötte. Még jó, hogy látta, mi van készülőben és mindent áramtalanított. A kutyájával együtt az emeleten töltötte az éjszakát. Tegnap anyáék kimentek hozzá szivattyúzni, meg minden. Amikor hazajöttek, anya ingerült volt, 5 perc alatt 3 dolog miatt kezdett el pattogni. Már rá is szóltam, mert igazából a hangneme, a stílusa (Törpi egyik mondatára egyszerűen úgy reagált, hogy fogja be. Sajnos soha nem mérlegeli, öcsémnek mennyire van igaza, mindig csak pattog...) Majd mondtam neki, hogy imádok itthon lenni, teljesen idilli. Mondtam azt is, hogy legközelebb meggondolom, mennyire akarok hazamenni. Stb. Megköszönte. Olyan visszataszító ilyenkor. Mondtam neki, hogy nem értem, miért ilyen, ott bőgtem neki vacsoránál előző nap, hogy öcsém soha nincs itthon, most meg itt pattog össze-vissza, stb. Menni kellett volna enni. De nem volt étvágyam. Törpi leült mellém, vigasztalt. Az egyetlen, aki normálisan tud vigasztalni. Családtagok között utálom, ha valaki megölel. Anya erőlteti, én elhúzódok. Nekem ez nem megy. Szóval öcsém leült mellém, bocsánatot kért, meg minden. Amúgy akkor már rég meg volt minden bocsátva, mert a nap nagy részét otthon töltötte, dumáltunk, meg ilyesmik. És főzött kettőnknek tejberízst.

A bejegyzésemnek amúgy nem tudom, végül mi lett a célja. Már nem kell tanulni, szóval unatkozom. Többnyire. Jó lenne M-mel, de megígértem Nórinak (kedves kis szobatárs:):)^^) hogy itt leszek ma este, ő holnap államvizsgázik, szóval megpróbálom megnyugtatni, ha esetleg ideges lesz. Várom a kirohanásait. :D:D:D

Elegem van.

Most éppen anyámból. Ez a teljesen hülyének néz, vagy épp semmibe vesz hétvégéje.
Meséltem neki a könyves sztorit. Erre ő gondolta, hogy szemfüles lesz, és figyelmeztet, hogy vigyázzak, mert nála még mindig P-s kép van kinn msnen a nevemnél. És nehogy gáz legyen, ha M esetleg észreveszi. Köszönöm az általános hülyéneknézést. Nem beszélek eleget M-ről, nem osztottam le neki a P-s dolgok nagy részét múlt hétvégén. Vagyis pénteken. Mindegy.
Az épp mellékes, hogy amikor a gép előtt ültem, figyelmeztetett, hogy mennyi az idő, mert indulnom kéne.
Minden egyes alkalommal, amikor munkából hazaér, közli, hogy most szeretne jönni gépezni. Értitek... A köszönés után az első mondat. Semmi: "hogy vagy?", "milyen napod volt?". Ma szóvátettem neki. Egyrészt, ő dolgozott, nekünk kéne megkérdezni. Szóval a mi napunk lényegtelen, mivel itthon voltunk. Vagyis mert ő úgy tudja, itthon voltunk. Meg amúgy is, egész nap a gép előtt ült, nincs kedve gépezni, csak muszáj. Ez hogy jön ahhoz, hogy nem érdekli, mi van velünk???
Öcsém mondta, hogy mióta anya elkezdte a gépezést, mindig ez van, amikor hazajön. Most neki állt feljebb, amikor szóbahoztam.
Ha mondom neki, mennyi dolgom van, az egyetlen reakció: "jó, de hát neked a tanulás a fő elfoglaltságod." Merthogy ő dolgozik főállásban. Ja.. Szóval ennek fejében kussoljak, örüljek, hogy nincs más dolgom (az, hogy kéthetente hétvégén melózok, szóval gyakrabban, mint ő suliban van, mellékes), és örüljek, hogy egy héten csak 3 zh-t és 5 beadandót kell megírnom. Mert nekem az a dolgom. Kíváncsi vagyok, ő meddig bírná ezt. Nem vitatom... biztos nem könnyű a helyzete, de ha azt vesszük, hogy ő választotta ezt magának, akkor nem kéne vernie a nyálát, hogy neki mennyire nehéz. Látom, hogy nem bírja. Amióta elkezdte a sulit, az az első neki. Mentség arra, hogy nem figyel, hogy arra nem emlékszik, hogy megmondtam neki, M jön hozzánk szünetben, akkor majd bemutatom, mentség az, hogy neki épp leadási határidők vannak...
Elegem van belőle. És remélem, öcsém kibírja szeptemberig, amikor végre elhúzhatja a csíkot. Azt hiszem, várja már.

csak egy átlagos vasárnap.

igyekszem jó pasikkal körülvenni magam:P És hagyom, hogy kényeztessenek:D Arnim hangja jelenleg a dobhártyámat simogatja:) Végigkísérte a vasalást, a pakolást, hogy utána, amikor ide leülök, csak vele foglalkozhassak:P:) nem tudok betelni a hangjával. A számok hangszerelése pedig a régi Rockmaratonos érzést hozzák elő belőlem. Amiről megint lemaradok... vagyis lemaradtam, mert ez az utolsó napja. Nem ér...

Click here to create your own painting.

Na, igen. Ez pedig a hangulati kis képem PG (amúgy bocsi, és utólag is boldog szülinapot!) és a többiek után szabadon:) Színesebb, mint gondoltam volna.
Szóval ott tartottunk, hogy átlagos vasárnap. Most ettem...
Érdekes észrevétel: mostanában nem kívánom a húst. Tegnap a sajtoshusi mellé krumplipüré és sültkrumpli volt. Bár anya csak az én kedvemért csinálta ezt a kaját, engem mégis jobban érdekelt a köret, mint a hús. És most is. Meg hosszú ideje. Szalonna, szalámi, egyéb felvágott jöhet, de sült hús...:S Csak mértékkel, akkor is már fintorogva. Áhh. Mi van velem?

Családi kedvességek.

*morc vagyok... bátyámnak lesz harmadikán a diplomaosztója. 4-én meg nagyonnagycsaládi összejövetel. én nem tudom, mióta van tervben, de én még hallani se hallotam róla. persze, ő azt állítja, hogy szólt. aha... ha szólt volna, nem tervezgetnék bulit 4-ére. meg ha szólt volna, mondta volna, hogy szóljak P-nek, azt meg csak nem felejtem el. De nem szólt. Sem neki, sem nekem. Persze én vagyok hülyének nézve, hogy mi az, hogy erről sem tudok. Mert két hete volt róla szó, de amikor mondtam, hogy én nem voltam otthon (kezdem felfogni, hogy a hiányom csak akkor feltűnő, amikor nincs más, akit csesztessenek és akkor elővesznek, hogy alig vagyok otthon, bátyámat meg nyaralással bíztatják és így is 3 hetente jár haza), erre jön a reakció, hogy nem kell mindig elmászkálni. persze lehet, hogy csak vicc volt, de hirtelen kedvem lett volna sírva felképelni a barátnője előtt, hogy mégis hogy képzeli: lehet, hogy rengeteget tanul, de akkor is minden nap látja Ildikót. Engem meg megszól azért, mert hétvégén P-vel vagyok -mivel nincs más lehetőségünk. Ennyire meg ő sem lehet bunkó. Biztos csak hárítani akart: egyrészt azt a bunkóságát, hogy soha nem tűnik fel neki, hogy otthon vagyok-e, amikor ő vilgmértékben fontos infókat oszt meg a többiekkel, másrészt, hogy már mindenkit meghívott, csak engem nem, harmadrészt, hogy anyáékkal közölte, mindenki hozhat "utánfutót" (ezért a kifejezésért a szüleim menjenek a tudják hova), csak nekem nem szólt, hogy esetleg szóljak a kedvesemnek is. Idegesít, hogy a több hónapja tervezett programomat kellett lemondjam valami olyan miatt, amiről nekem elfelejtettek szólni, amiről még akkor sem akartak felvilágosítani, amikor rákérdeztem, azzal mentegetőzve, hogy hát ott voltam én is, meg hogy nem kell minidg eljárkálni, ahelyett, hogy bocsánatot kérnének, hogy már megint kihagytak valamiből, és elmondanák a részleteket. De azért én próbáljam meg harapófogóval kiszedni a dolgokat belőlük, és még nézzenek is hülyének. Kösz, baszd meg! K*rvára nem várom már azt a hülye vacsit, pláne, hogy P a közös programra beszervezte nagybátyjáékat is (akiknek akkor akart bemutatni), úgyhogy ő nem tud jönni. ÓJE!!!!

Bélyegtöltő-töltő vs. intenzív - Apáról és a családról

Már tegnap éreztem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy korrigáljak mindent, amit (főként negatívat) valaha is a családomról mondtam. El is kezdtem egy bejegyzést magamról, a gumi kacsákról, a pingvinekről és az új lepkés fülbevalómról, hogy majd szépen átvezetem a dolgokat.
De aztán álmodtam, reggel beszéltem anyával, majd bátyámmal. Buszra ültem és meg sem álltam Pécs városáig. Szóval, ezt most elkezdem elölről:
Élményekben gazdag hétvégém volt. Péntek este értem haza, majd szombaton egész nap és vasárnap délelőtt anyumékkal voltam. Szinte tényleg csak velük. Rájöttem, hogy anya hű szövetségesem, akivel mindent meg lehet vitatni, aki, ha azt mondom (és erre már volt példa), hogy "Nem tudod, hol tudok vörös tangát és melltartót venni?", napokon belül vörös, csipkés fehérnemű csodákat hord az ágyamra.
Apa... Ő szereti, ha akármilyen kérdést felteszek. Dolgozik, aztán hazajön és tévézik. Egy stabil pont. Mindig tudom, hogy ő biztosan itt lesz, ha hazajövök. (Anya néha ügyeletes...) És amióta kinn alszik a nappaliban, már nem félek éjszakánként attól, hogy valaki megtámad csak úgy... Mint a filmekben, mert apa ott alszik a mellettem levő szobában és ő majd megvéd, mert természetes, hogy neki ez a legfőbb feladata. Nyáron van, hogy sokáig, 8-9ig dolgozik (ha aratni kell, nincs mese), viszont mindig biztos vagyok benne, hogy rendben van.
Az egész ott kezdődött (legalábbis számomra), hogy tegnap délután találkoztam anyával. Cukrászdába mentünk. Még jegeskávé közben elmondta, hogy apa lement dokihoz, mert szorító érzést érzett vasárnap a mellkasában. Akkor még annyit lehetett tudni, hogy a doki nem tudott semmi mondani, adott neki egy beutalót a belgyógyra, de még nem tudott anya azóta beszélni vele. Mondtam, hogy amint van valami, hívjon.
Felértem Pestre, elmeséltem Zsúnak, majd este P-nek. P tudta, hogy apa mindig azt mondja: neki nincsen semmi baja, stb. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy ezért féltem. Mert ha apa lemegy dokihoz, már eléggé meg lehet ijedve.
Este még olyan gondolatokkal hajtottam álomra a fejem, hogy ma elmegyek antikváriumba a könyveimért, aláíratok egyik tanárommal egy papírt, aztán tanulok.
Az álmom picit kilendített ebből. Furcsa hangulatú családi képek. Öcsémmel és bátyámmal állunk egy ping-pong asztalnál, beszélgetünk és bátyám szürke Golden Gate-jét szívjuk (bátyám pont nem dohányzik). Beszélgettünk arról, hogy apa nem tudhatja, mert felidegesíti magát és ez senkinek nem lenne jó. Aztán következő körben már egy bevásárlóközpont parkolójában álltam. Anyáék vásárolni mentek, nekem viszont az volt a feladatom, hogy elhozzam a bélyegtöltő-töltőt. Annak ellenére, hogy gengszterek udvarain mentem át (mindenféle izé nélkül átengedtek) és hogy haragos, vicsorgó kutyák vettek körül, elég hamar visszaértem. Anyuék már vártak. Először leszídtak, hogy minek bélyegtöltő-töltőt hoztam, holott nem is az kellett, aztán megmutatták a fölsőt, amit nekem vettek: 4290 Ft-ba került, és ki kellett fizetnem. Azt mondták, ők majd adnak kölcsön, csak adjam vissza. Ez után veszekedni kezdtünk. 7:20-kor fuldokolva keltem Zsú ébresztőjére.
233E-n ültem valamikor negyed 9körül, amikor csörgött a telefonom. Anya volt az. Éreztem, hogy most nem arra kiváncsi, milyen színű cipőfűzőt vegyen nekem. Ezt mondta: "Kicsim, ne ijedj meg, de apát Pécsre vitték kórházba. Infarktusa volt." Megkérdeztem, hogy hazajöjjek-e, meg ilyenek. Mondta, hogy Zsolti a 9:10-es busszal indul. Zsú közben már látta az arcomon, hogy gáz van. Röviden felvázoltam a dolgokat, megbeszéltük, mikor hívjon, majd leszálltam, visszamentem koliba, véletlenszerű sorrendben bepakoltam a kezem ügyébe kerülő dolgokat, két mondatban elmondtam Vikinek a történteket, majd rohantam a Kelenföldi Erőműhöz (30 perces buszút). Leszálttam a 33-asról. Arrafele mindkét irányban két-két sávosak az utak. A hozzám közelebb levő sávban lassított egy kisbusz, bátran elindultam, de a második sávban a sofőr hangosan fékezett. Pár centire volt tőlem. Én csak ordítottam: "Zebra van, b*szd meg!" és mentem tovább. Egyenesen Pécsre. A buszon konzultáltam anyával, aki elmondta, hogy apának érszükülete van a szivében, már jobban van, stb.
Közben elkezdtem töprengeni: apa anyukájának a lábában volt érszűkülete, apának a szívében. Tudom, érzem magamról, hogy nagyon sok mindent apu ágáról örököltem. Kicsit megijedtem (itthon megtudtam anyától, hogy anno többek között azért kellett 12-13 éves koromig kariológiára járnom, mert volt egy aorta-szűkületem, ami azóta elmúlt, stb.)
A kórházba érve minden táskát lepakolva bementünk az Intenzív osztályra. Zsoltival mentünk ketten kis cipővédőzacsiban, sityakban és köpenyben. Apa ott feküdt az egyik ágyon, bal karja bekötve, jobb kézfejében kanül, jobb mutatóujján az a csipesz, ami a filmekben is mindig van a kúrházban fekvők ujján. Infúzió (vérnyomásszabályozás miatt), szívmonitor (szintén a filmekből ismerős a pulzusszámmérővel meg vérnyomásmérővel), stb. Elég bágyadtan feküdt ott, de hát nem tudom, mit vártam. Látszott rajta, hogy megviselte. Hallottam a hangján, azzal a kis szégyennel együtt, amit érezhet egy családfő, ha szerettei szemtől-szemben bizonyosodnak meg esendőségéről.
Majd mindent elmesélt: vasárnap a kertben tevékenykedett délelőtt, de aztán elég korán bejött, leült, pihegett. Majd én eljöttem otthonról. Este már kicsit nehezebben ment fel a kutyához, mint szokott. Le kellett ülnie, mert nem bírta. Hétfő reggel akart menni dolgozni, de ahogy öltözött, úgy lett egyre rosszabbul. Nyolckor az első volt a doktornőnél, aki ugye a belgyógyra utalta. Bement, ott azt mondták, ma 11:20ra menjen. De erre már nem volt szükség.
Reggel még nem volt semmi baja 7 előtt, amikor anya elindult dolgozni. 7:20körül kezdődött a szorító, szúró fájdalom, amitől mindkét karja elzsibbadt és ami teljesen leizzasztotta. Első pánikban anyát hívta, hogy szóljon a mentőknek, mert nagyon rosszul van. Anya hívta is őket, meg szólt nagynénéméknek, akik nyugdíjasok, hogy jöjjenek át, legyen valaki itt apával addig.
Bevitték Pécsre. Még a mentőben (rohammentő...) kapott gyógyszert, attól jobban lett. A kórházban egyből megvizsgálták, majd megcsinálták az értágítást. Igazából három helyen volt érszűkülete a szivében, kettőt megcsináltak, a harmadik majd 3 hónap múlva esedékes. Jobban van már. Érzi, hogy jó helyen van, a nehezén túl van és mázlista, mert még viszonylag az elején elcsípték a bajt.
2 nap múlva már kiengedik az intenzívről. Szegényem hétvégén már itthon szeretne lenni. Gondja volt mindenre: kiengedte a csibéket, nehogy elpusztuljanak, bezárva az ólba. Elrendezte Zsotlival, hogy mit hova kell vetni a kertben, stb. Próbált nyugtatgatni és mondta, hogy menjek vissza nyugodtan Pestre, nem lesz már semmi baj. De én nem. Majd csütörtök este, mert addigra már biztosan tudni fogom, hogy minden rendben és mert pénteken zh-m van.
És hazajöttem. Nem látom az előszobaajtóból apa keresztbetett lábait az asztalon. Sőt, az asztal el volt tolva, minden rendezett, mégis kesze-kusza. Mintha különös zűrzavarban teremtették volna. A plédet még nem terítette az ágyra. A párnák oda voltak gyűrve, ahol nappali pihizésnél a fejét nyugtatja. Lenn az asztalon ott volt a kávéja, széke üres.
Hiányzik. Mennem kell valamerre. Hátha jobb lesz.