Most beszéltem vele telefonon. Ma olyan édes kisgyereknek tűnt, olyannak, mint amikor félálomban beszélgetünk. Olyankor karomba veszem a fejét, simogatom, puszilgatom, amíg el nem alszik, majd lélegzetvételeit hallgatva merülök álomba magam is.
Karácsonykor nehéz feladat elé állítottam magam, amikor kitaláltam, hogy adjunk egy naplót egymásnak ajándékba. És hogy az igazi ajándék az legyen, hogy mi írjuk az első bejegyzést. Leírunk valamit a másikkal kapcsolatban. No, én akkor nagy naivan nekiálltam, hogy majd leírom, mit is jelent Ő és hogy miért szeretem. Aztán rájöttem (és ezt már sokszor leírtam), hogy lehetetlen megfogalmazni, hogy miért szeretem ennyire. Ha le tudnám írni, már túl valóságos lenne. Elveszítené varázsát. Ezért a kérdéseket, amik arra irányulnak, hogy miért szeretem őt, egyszerűen el szoktam hárítani.
Tegnap, amíg két szobatársammal (Zsú és Nóri) valamiért az első csókról beszélgettünk. Eszembe jutott a mi első csókunk. Az én ajkaim, sőt, belül a szám, a nyelvem jéghideg volt a jégkockáitól, az övé forró a szenvedélytől. Ezen ellentétek találkozása valami fantasztikusat adott. Olyat, amitől mind a mai napig végigfut a hideg a hátamon, majd elkezd égni az arcom, belepirulok...
Igazából hiányzik. Nagyon. Várom a szombatot:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
:)
Megjegyzés küldése