Háth, Nyelvtöriből megint túlteljesítettem magam:D Én megelégedtem volna egy 4-essel. Bár... Ha jobban belegondolok, nem tudom, hány nap tanulás után... Mégsem:D Nálam a zárhangok (vagy réshangok?) csoportja az ősmagyar korban egyszerűen csak: "az a csoport, ami a p, t, k hangokból áll"XD De azért a tanár értékelte, hogy annyit tanultam:D
Bár most nem erről akarok írni, de még ez volt nagy szám.
Na, szóval bevontak a Babits kritikai kiadás szerkesztésébe. Babits kisprózáit (gondolom, novella, meg ilyenek) fogjuk feldolgozni. Szép munka lesz. Egyelőre csak arra volt jó, hogy a két legidősebb (nem tudom, hány évesek, de az embernek már a mellkasszőre is ősz...:S) totál hülyének nézett. Egyrészt azon csodálkoztak, hogy nincs szakdolgozatom, aztán azon, hogy még csak másodéves vagyok. Azt hiszem, nekik a hab a tortán az volt, hogy bekerültem egy ilyen szerkesztőségbe (ergo bizonyára tudok valamit, vagy mittomén, gondolhatták, hogy nem a lutrin nyertem) úgy, hogy nem vagyok beiratkozva az Országos Széchényi Könyvtárba:D (Azt hiszem, ez a filológusok körében főben járó bűn:D Sőt, a tanárok nagy része azt nyilatkozta, hogy nem lehet megcsinálni még a BA-t sem OSzK nélkül. Hm. A többség serényen dolgozik azon, hogy ennek ellenkezőjét bebizonyítsa. Egyik nagyon jó barátnőm, Nati pl. egyenesen arra mutat példát, hogy akármilyen könyvtár nélkül is meg lehet csinálni félévente min. 40 kreditet úgy, hogy a legrosszabb jegyed 4-es és az is csak azért, mert már nem volt időd, hogy javítót írj:D) Ezért kapásból annyira hülyének néztek, hogy elkezdték magyarázni, hogy jutok el oda, hogyan kell beiratkozni, hányadik emeleten van a folyórirattár (nem mintha nem lenne kiírva és nem tudnék olvasni). Mire odaértek volna, hogy elmagyarázzák, hogyan kell azt megcsinálni, hogy a fénymásolást nem ott fizetem ki, hanem valahogy valamit átutalok valamilyen számláról valamilyenre, addigra a nő (aki gondolom a nagy magyarázásban az értetlen arcom miatt - azt nem értettem, hogy mi a fenének magyarázzák el - teljesen lemondott rólam) azt mondta, ogy ő majd elmegy, és megcsinálja. Majdnem lett egy másik feladatom is, de az (gondolom) szerintük túl nehéz lett volna, hogy a kritika vázlatában található kérdéses szavakat ellenőrizzem mindenféle tájszótárakban, hogy akkor most ilyen vagy olyan tájszó, vagy Babits szóalkotás... Nemaj. A ránk háruló nemes feladat: lefénymásolni a tanárúr Babits-köteteiben lévő novellákat. EZÉRT mehetek holnap reggel 8-ra be az egyetemre.
Ja, amúgy... A tanár úrral még múlt héten lefixáltuk, hogy május 27-én lesz megbeszélés az A/334-ben. (Azt hiszem, nektek már feltűnt, hogy az, hogy pontosan mikor - óra, perc - No, kb. hétfőn nekem is:D) Nem akartam elszalasztani a pillanatot. Ezrt gondoltam, felmegyek majd a fogadóórájára. (8:47körül már benn voltam:D) De nem volt benn (persze, a fogadóóra-időpontok a szorgalmi időszak végével automatikusan törlődnek). Akkor elmentem jegybeiratásra, madj Kingával próbáltuk meg elérni, de ki volt kapcsolva. Aztán mentük vizsgára, utána fel a titkárságra. Sztefka sem érte el. Utána 2 órán keresztül ültem Ágival és Erikával (aki szerint majom vagyok, amiért elmondtam, hogy még nem voltam OSzK-ban, bár szerintem egyszerűen csak őszinte) a terem előtt. De nem jött. Akkor lementünk büfébe, majd kimentünk az A elé, ott voltak Natiék, aztán velük dumáltunk, félóránként azért felrohangáltam a 3.-ra. Aztán ők negyed 3 körül leléptek. Akkor már felvertem táborom a 334 előtt. Fél körül megkérdeztem a 335-ösben vizsgáztató emberkét, hogy nem látta-e a tanárurat. Mire ő mondta, hogy nem, stb.,stb. Ekkor kiakadtam, elmentem a wc-re, bőgtem. Aztán felültem az egyik ablakmélyedésbe, hogy na, majd olvasok. És abban a pillanatban csilingelt a lift és kiszállt a bácsi. 4-től van a megbeszélés. Fasza, másfél óra:S Se kajám, se pénzem, se innivalómXD Idilli helyzet:D De hősiesen kivártam. Igazából vártuk, mert akkor már Zsúval meg is találtuk egymást. Röhögtünk, zenéthallgattunk és megbeszéltük, hogy hétfő és kedd este idegbeteg voltam és még a saját lényem is idegesített és azért voltam olyan bunkó.
Aztán 4-kor felmentünk 3.-ra. Semmi érdemleges információval nem lettem gazdagabb. Csak két ímélcímmel. Össze-vissza telefonáltak ilyen meg olyan könyvtárba és azt fitogtatták, hogy majd melyikük hogyan intézi el, hogy itt meg itt készséges legyen x meg y. Erőfitogtatás. Semmi különöset nem tudtam meg. Amit meg mégis:

- az Argumentum kiadó fogja elvileg kiadni.
- Babits összes megjelent novelláját fogja tartalmazni (összes megjelenés, azok közti eltérés, stb.
- 2010. jan. 31-ig meg kell legyen minden számla, a nyomtatási, tördelési költségig bezáróan, hogy megjelenhessen.
- talán 2006-ban jelent meg Babits Halálfiai című művének kritikai kiadása. Azt is ők szerkesztették
- Hárman vagyunk fiatalok. Akivel szerintem tök jól el leszek, ő Judit, aki szekszárdi, a Garajba járt:D És szintén szerkszet:D
2 megjegyzés:
Na, gratulálok!Ez tök nagy dolog :) És ne hagyd magad! :P
Nem hagyom magam:) Igyekszem és köszönöm:)
Megjegyzés küldése