Szerelem.

• 

No igen. 21:02-kor fut be a vonata. Hjajj. Most úgy csinálok, mintha már hónapok óta nem láttam volna, mert valamiért annyira be vagyok zsongva. Ez az a mindig újrakezdődő szerelem? Csak nálunk következik egy mélypont után valami olyan gyönyörű, csodálatos, stb., ami minden ellenünk elkövetett "gonoszságért" kárpótol? Szeretem. De azt hiszem, olyan szóval van dolgom, melynek mélységeit még közelről sem sikerült megtapasztalni. Nem bánom. Ő a minden. A hübriszem:) Semmi másra nem vágyom, csak hogy végre itt legyen, átölelhessem, megcsókolhassam. Nem akarom elhinni, hogy ő valós. Vagyis nem tudom. Ugye... Ugye nemcsak szerintem létezik ez az érzelem?

• "Milyen silány kis szó ez: "szeretlek" Ha leírom, nincs benne semmi. Nincs benne az, hogy (meghalnék vagy nem is, inkább) élnék érted, ha arra kérnél. Nincs benne a heves, zakatoló szívdobogás, a boldogság-érzet, a biztonság-tudat, a hév, a kéj, a szenvedély, a hátba mélyedő körmök, a görcsös és soha-el-nem-engedő kézfogás, a csillogó szem. Semmi nincs benne. Csak egy szó. Ugyanezt írjuk a legjobbaknak (legjobb barát/barátnő) és a szülőknek is. Miért nincs erre egy külön szó?" Nem baj. Majd én mondom, és akkor onnan tudni fogja, hogy ez más. Ez nem az, amivel anyukáját idegesíti, nem az, amibe, ha mástól hallok, belepirulok. Ez a pulzusszaporító, szemeket könnyel elárasztó, arcra mosolycsaló. Az egyetlen. Az igazi.