Múlt.

Elmúlt az a 27 hónap. Sokat foglalkozom még vele. Ennyi időt nem lehet pár hónap alatt a helyére tenni. Pláne első igazi szerelem, komoly kapcsolat, stb. Akármi is lett belőle, emléke kedves. Mégis úgy döntöttem, tűzre vetem megmaradt lomjait. Buszjegyek, falevelek, rózsák, stb. Nem miatta. Nem gondoltam közben olyasmit, hogy a maci helyett bárcsak ő égne, stb. Ez az egész magam miatt kellett. A sokadik lakat került ezzel a múltra. A tüzet eloltottuk. Érdekesség: abból az üvegből locsoltuk a vizet, amit M vett első randinkon (Sprite). Ez többféleképpen értelmezhető. Mindenesetre köszönöm nőimnek, hogy mint annyi mindent, ezt is végigcsinálták velem.
Úgy érzem, az elmúlt 27 hónapban több lettem, felnőttem, érettebb lettem. Semmi esetre nem nevezném kitérőnek. Sokat tanultam magamról, a világról, az emberekről. Akármit gyújtok fel magam körül, őt soha nem fogom tudni teljes mértékben kiégetni magamból. Ott van. Talán ha tisztelem, békén hagyom, nem lesz gáz vele.
P... Ha elhiszem, ha nem, hogy megváltozott, ezzel a ténnyel nem tudok mit kezdeni. az irányába feltámadt Terézanyut (aki bármibe kerül, de segíteni akar) nem keverhetem össze a hónapokkal ezelőtti szerelmes lánnyal. Csak ez a Terézanyu diktálja a bűntudatot, hogy boldog vagyok... Mert az vagyok. És szerelmes. És ez így van jól. Értékelnem kell azt a csodát, hogy ennyi minden után maradt még bennem annyi hit, hogy tudok szeretni.