2012. november 6., kedd

Időidőidő...


  • Elmúltunk 3 évesek 26-án. Fura... eddig mindig kaptam legalább egy rózsát évfordulós ünneplésre, mégha maga az ajándékozás később jött is össze :O - amiről most még csak nincs is szó...
  • 3-án megvolt A LEANDER koncert :) olyan volt, mint vártam :) hacsak nem sokkal jobb :) és igen, ordítottam, hogy "fáj ez a szerelem" és azt is, hogy "nem akartál kevés lenni, de nem elég embernek lenni, nem nem nem nem NEEEEM!" és még sorolhatnám. Feldolgoztál Baricz Gergő Némán állni c. számát, elő is adták. Addig Leander átadta Baricz Gergőnek a basszgitárját, merthát ő is sztárvendég volt, és hát szétzúztak minket :) Volt még Kálloy Molnár Péter a Viharom, tavaszommal :) 
  • R beijedt, hogy mekkora tömeg lesz, és hogy ő rosszul lesz, ezért egyik sráccal, aki velünk volt, inkább egy közeli kocsmában söröztek. Aztán később smároltak is meg minden. Fura pár lennének :D De abszolút szimpatikus pár :D
  • Amúgy tényleg tömeg volt. M azzal foglalkozott végig, hogy pár sráccal a pogozó tömeget tartották távol tőlünk, a kedves, törékeny lánykáktól :D Hála a jó égnek nem próbált meg lefogni, mint amitől féltem...
  • csak úgy a kíváncsiság kedvéért néha jelentkezgetek egy-egy teljes munkaidős állásra. Szeretném rendbetenni az életem, és ehhez el kell költöznöm. Anya nem veszi észre, hogy nem éppen a legizgalmasabb dolog számomra, hogy ő hogy mentett meg nemtom hány véradót az ájulástól, meg nem is értem a munkáját, mármint mindennek vannak szakkifejezései, amiket nem is tud rendesen elmagyarázni... meg alapból fura még mindig vele lakni, na :D
  • vidéken voltam komoly 18 órát múlt héten. 1-jén értem haza 16:10re, és 2-án a 09:49-es vonattal már mentem is... ja, nálunk nincs hosszú hétvége :D ez viszont egy hosszú hét lesz: hétfőtől szombatig. De szombaton megyek haza... hétfőig :)
  • jövő hétvégén pedig megyek Véres Novemberre. (pankráció) Még pár hete mondtam S-nak, hogy elegem van abból, mennyire nem vagyok megbízható: megígérem, hogy megyek koncertjükre, és nem ... és hogy megnézem a pankrációt, és nem ... amikor mondtam, hogy megpróbálok megváltozni, akkor kiakadt, és chaten keresztül is éreztem, ahogy leordítja a fejem: ha valamit meg akarok csinálni, akkor ne csak próbálkozzak, mert a büdös életben nem fog összejönni, hanem igenis, csináljam. És sokkal jobb így: sikerült eljutnom a koncertjükre, mert akartam, és sikerült hazajutnom és Leanderre is elmentem, holott mindig bennem volt, hogy na, most visszafordulok... de nem :)
  • kidolgoztam egy egészen jó költségvetési tervet... még 28-án találkoztam Ágival, aki most az MPK-nál dolgozik. összeírtuk, hogy hogyan fogok tudni kijönni részmunkaidős fizetésből. A lényeg, hogy be kell osztanom, mennyit költök hetente. És rájöttem, fogok tudni kicsit félretenni, csak okosan kell... És nem, nem lehetetlen részmunkaidős fizetésből megélni :)

Nincsenek megjegyzések: