2014. január 3., péntek

Évértékel.

Nézzünk körül 2013-ban, hogy mi minden történt velem:

  • Január: hát ugye volt a Leander koncert Veszprémben, amikoris berúgtam (most decemberben, 30. alkalommal jöttem rá, hogy hol tettek ki anno, amikor visszahoztak Pestre... és most az előtt a hely előtt megyek reggel Soroksárra, és ja), és csalódott voltam elég sokáig, de nagy nehezen túltettem magam rajta. Ja, és szülinap, amit melóval (CCC töltöttem, és ez akkor a lehető legjobb hely volt számomra, nem is akartam volna másokkal lenni, csak a munkatársaimmal)
  • Február: talán a legsilányabb Valentin-nap. Szintén melóban töltöttem, az akkori szerelmemmel (CCC :D)
    Ahogy visszaolvastam a bejegyzéseim, eszembe jutott, hogy ebben a hónapban játszottam helyettesesdit, és erre az időszakra azóta is büszke vagyok. Különösen arra, hogy az előírt 120 helyett 245,5-et dolgoztam, asszem, kb minden zokszó nélkül.
  • Március: durvult a helyzet azért melóban, 10-én fel is adtam, hogy harcoljak, tök fölöslegesen. Nemcsak melóban adtam fel a dolgokat akkor. Utolsó részeg összeveszésem volt M-mel, mely után kiléptem CCC-ből. Lényegében a kapcsolatot adtam fel, de ezzel még tudtam csúsztatni.
  • Április: naigen, a szakítás hónapja. Valamiért akkor megbántam, a biztos az, hogy jobban át kellett volna gondolnom mindent. Kb ez töltötte ki az egész hónapom. Készülés a szakításra, aztán meg a megbánás.
  • Május: még mindig megbánás, meg mindenféle. Akkor kezdtem el melózni a Mantraniban, időtöltésnek jó volt, de sajnos még mindig nem tudtam magam eléggé lekötni, és hülyeségeken törtem az agyam.
  • Június: az biztos, hogy akkor, amikor újra összejöttem M-mel, boldog voltam tőle. De az újra összejövés előtt egy héttel volt Sz-nek a szülinapi bulija, amikor hosszú ideje újra találkoztam L-lel, és furcsa eufóriát éreztem, de azt hittem, azért, mert épp előtte levő nap volt randim M-mel. De aztán aznap elkezdtem random vele álmodni mindenféléket. És nem értem, hogy nem vettem észre, hogy egész végig flörtölök vele.
  • Július: Megbeszéltem L-lel az excel korrepet, el is mentem, le is folyt kettő. Nagyon jól sikerültek, szerencsére sikerült rájönnöm, hogy nem volt véletlen az L közelében érzett eufóriám. És bár nehéz volt, de szakítottam M-mel, hogy végre adjak magamnak igazi esélyt a boldogságra.
    ja és ebben a hónapban léptem ki minden szó nélkül a mantraniból. Elég brutál ámokfutás kezdődött munka terén. Kellett idő, amíg lehiggadtam.
  • Augusztus: anya megtalálta a blogomat. Volt belőle probléma, amit abból a szempontból értettem, hogy nem mindig voltam kedves, abból viszont nem, hogy 8 évre visszamenőleg megint olyan dolgokért kellett felelnem, amikről nem tehettem. De a többi jogos volt.
    L kicsit megijesztett, amikor az összeköltözés és a gyerek téma is 1 hónap alatt felmerült benne, de hála a jó égnek nem menekültem el, és nem csináltam akkora hülyeséget, mint előző két kapcsolatomban. A lehetőség adott volt, de szerencsére most szerelmesebb voltam, mint ijedt.
  • Szeptember: könyvesmeló. Rövid pályafutás, utána egyből gyors ugrás a szállodai dologba. Nem, nem voltam elég gyors: lassan vettem át a szobákat, és nem is mindent vettem észre. Könnyű volt kiesni. Találtak is jobbat...
  • Október: Kb eddigre higgadtam le L-lel kapcsolatban. Már nem voltak sírós, toporzékolós, szakítással fenyegetős hisztik. Kezdett csak a szerelem maradni. Surlódások vannak, voltak.
    És ebben a hónapban röhögtek a képembe egy helyről, ahova nagyon be akartam kerülni, hogy nem engem választottak, és hoztam meg nagy nehezen a döntést, és lettem adp-s. Mehettem volna invázióba, kínai cipőboltba, stb., mivel 80000000 interjúm volt, és a 80%-uk felvett volna, nehéz volt. De itt küzdeni kellett, és izgalmasnak tűnt. És felvettek, és azóta is imádom őket.
  • November: amikor helyreállt a belső béke. Megnyitott az üzlet Camponában, ami egyszerűen gyönyörű. Továbbra is szorgalmas vagyok, kitartó. Mindent azonnal megcsinálok a bepakolás alatt, amit kell, nincs panasz a munkámra. A bonyolultabb feladatokat nekem kell csinálnom az újak közül. Aznap, amikor 1 órával tovább bennmaradtam, mert nem sikerült befejezni valamit, amit szerettem volna, és megcsináltam, felfigyelt rám a területi vezető és a tulajok is, bár elvileg addigis sok jót hallottak rólam.
    L-ről mit mondjak? Akkor már függő voltam. Ja, hónap elején voltunk lenn náluk, izgi volt, jól éreztem magam, meg minden :)
  • December: bocsi, hogy nem írtam. Karácsonyi szezon... rengeteg munka. És sok L :D biztos már most unjátok az ömlengést, akkor mi lett volna, ha minden nap írok, és kb csak róla :P Tényleg :D
    Hihetetlen jó karácsonyom volt. Nagyon vártam, és hát már évek óta nem volt ennyire jó.
    Szilveszterkor valahogy olyanra ittuk magunkat, hogy az egész este oda-vissza egy hatalmas szerelmi vallomás volt, és kb nem is kellett volna oda senki más, csak mi ketten, annyira romantikus volt. :)
Ha tehát összegezni akarom az évemet: nagyon zavaros volt nagyon sokáig. És nagyon nehezen hoztam nagyon fontos döntéseket, de végülis mostanra minden rendbe jött, azt hiszem. Olyan emberrel vagyok, aki mindent megad nekem. Jó, kicsit hisztis, de van egy bevált módszer a veszekedésre :P vagyis a békülésre :P
És végül jöjjön, amit fb-ra is kiírtam. Nem biztos, hogy mindenkihez eljutott:
"2013 egy elég mozgalmas év volt, már ha csak a munkahelyeim számát vesszük alapul (6...), ez elég valós kijelentés.
Három fogadalmam van jövő évre: ugyanezen a munkahelyen maradni, ugyanezzel az emberrel lenni, és minimum ennyire boldognak lenni, mint az elmúlt pár hónapban 
Ja meg még több metál, sör, csokitorta 
Hasonló szépeket mindenkinek 
Pííísz Belétek  "
És ezt üzenem mindenkinek :)

2 megjegyzés:

proofreader írta...

Azta..... :)

Ez jó ötlet, de.... Ha írnék egy ilyen összegzést, elolvasnám ötször, majd beállnék az ajtókeretbe és két napig verném bele a fejem. :D Azon nem segítene semmilyen újévi fogadalom.

zinajda írta...

Uhh, azért csak elolvasnám :D
Vagy ha írnál egy álomnapló blogot... na, azt imádnám :D