Furcsa érzések kavarognak a gyomromban, érzem, feszül és picit éget is. A szívem meg picit furcsán, féloldalasan ver. Belém van programozva a múlt. Mindenféle pici kis érzésekbe. Ami önálló, az a szerelem és a barátok iránt érzett szeretet. Ezekről tudom, hogy élnek.
De a múlt... március van és ezt érzem a zsigereimben. 2 éve attól féltem, hogy nem fogok bejönni annak a srácnak, akire akkor hajtottam, 2 hét múlva lesz 1 éve, hogy P szakított velem. Nem jelenlévő érzések, nem a jelentől vagy a jövőtől félek. Egyre inkább úgy érzem, hogy a múlttól. Valami (egy illat, szó, hang, árnyalat) mindig visszaránt egy picit a múltba. Gondolatban újra meg újra átélem, végigjárok minden poklot. Eddig csak egy bizonyos pontig jutottam el: ha valami nem tetszik, akkor átmenet nélkül abban a pillanatban abbahagyom. Nem szólok, hogy "hé, ez nem jó"! Sírva fakadok, jelenetet rendezek, játszom a mártírt. Hogy miért? Puszta képmutatásból. Mutatom, hogy "igen, én még ezt is megteszem érted". Ő(k) pedig rosszul érzik magukat, szenvedő arcom láttán már nem is mernek arra gondolni, hogy esetleg az egész az én hibám. Én pedig nem ismerném be, hogy én tehetek róla. Nem csak én. De nem is csak ők. Viselkedhetnék picit emberibben.
Nehezemre esett rájönni ezekre a dolgokra. Hosszú, bonyolult folyamat, még nincs vége. Egyelőre annyit tudok: ha rájövök, hogy valami nem jó, nem kell azonnal félbeszakítani. Szólni is lehet. Ha erre esetleg későn jövök rá, bizonyos szituációkban, bizonyos eszközökkel el lehet érni, hogy megmutasd a másiknak, nem olyan rossz ember és megmutasd magadnak: lehet máshogy is:)
P-vel játszottam el ezt nem egyszer és szörnyen szégyellem magam miatta. Tudom, mit és hogyan rontok/rontottam el.
"Magamnak egyszerre vagyok egy miniatürizált hibakönyv és egyszerre a megoldás. Egyszerre vagyok tanácstalan és tanácsadó. kedvelem azt a kis lüke lényt, aki vagyok. Birtokában vagyok ez ösztönös tudásnak az életről, hogy mit hogyan kéne, viszont nehezen tudom ezt alkalmazni a saját életemre."
Ezt egyszer Atának írtam MSNen. Kb így tekintek magamra. Meg még sok egyéb dolog, de ezzel mindent összefoglaltam.
De a múlt... március van és ezt érzem a zsigereimben. 2 éve attól féltem, hogy nem fogok bejönni annak a srácnak, akire akkor hajtottam, 2 hét múlva lesz 1 éve, hogy P szakított velem. Nem jelenlévő érzések, nem a jelentől vagy a jövőtől félek. Egyre inkább úgy érzem, hogy a múlttól. Valami (egy illat, szó, hang, árnyalat) mindig visszaránt egy picit a múltba. Gondolatban újra meg újra átélem, végigjárok minden poklot. Eddig csak egy bizonyos pontig jutottam el: ha valami nem tetszik, akkor átmenet nélkül abban a pillanatban abbahagyom. Nem szólok, hogy "hé, ez nem jó"! Sírva fakadok, jelenetet rendezek, játszom a mártírt. Hogy miért? Puszta képmutatásból. Mutatom, hogy "igen, én még ezt is megteszem érted". Ő(k) pedig rosszul érzik magukat, szenvedő arcom láttán már nem is mernek arra gondolni, hogy esetleg az egész az én hibám. Én pedig nem ismerném be, hogy én tehetek róla. Nem csak én. De nem is csak ők. Viselkedhetnék picit emberibben.
Nehezemre esett rájönni ezekre a dolgokra. Hosszú, bonyolult folyamat, még nincs vége. Egyelőre annyit tudok: ha rájövök, hogy valami nem jó, nem kell azonnal félbeszakítani. Szólni is lehet. Ha erre esetleg későn jövök rá, bizonyos szituációkban, bizonyos eszközökkel el lehet érni, hogy megmutasd a másiknak, nem olyan rossz ember és megmutasd magadnak: lehet máshogy is:)
P-vel játszottam el ezt nem egyszer és szörnyen szégyellem magam miatta. Tudom, mit és hogyan rontok/rontottam el.
"Magamnak egyszerre vagyok egy miniatürizált hibakönyv és egyszerre a megoldás. Egyszerre vagyok tanácstalan és tanácsadó. kedvelem azt a kis lüke lényt, aki vagyok. Birtokában vagyok ez ösztönös tudásnak az életről, hogy mit hogyan kéne, viszont nehezen tudom ezt alkalmazni a saját életemre."
Ezt egyszer Atának írtam MSNen. Kb így tekintek magamra. Meg még sok egyéb dolog, de ezzel mindent összefoglaltam.
6 megjegyzés:
De legalább már az út látszik...
LEHET azonnallépni is.
Szép ez az új blogod, nekem jobban tetszik! :) Ne aggódj a múltad miatt, változtatni már úgyse tudsz rajta. Tanulj a régi hibáidból, hogy a jövőben ne követhesd el őket, emlékezz a szép dolgokra, a többit meg felejtsd el! P szeret téged, te is szereted őt, vannak barátaitok, mi kell még? :)
Nekem is nagyon tetszik ez a design, imádom a lilát :)
Egyetértek deToval,ne törődj semmivel, légy boldog! ^^
Az új blogom kinézete állandóan változik:D Ez most jó lesz egy ideig:)
Az út kb. annyi, hogy szerelmes vagyok. Tudom, mit szeretnék, egyre erősebben érzem. És Deto, nem kell semmi más:)
No, ez utóbbi én voltam...:D A lila amúgy nekem is tetszik:) A sablont is kezdem megszokni:)
Megjegyzés küldése