Igen, holnap indulok:D Ma este már Munyunál alszom. Bár az eddigiek alapján ebből nem lesz alvás. Már csak azért, mert tegnap este is ugrándozva másztuk meg piciny kis falum egyik részét, és kiabáltuk, hogy "Már csak kettőt kell aludni!" Teljesen fel vagyunk pörögve. :) Jó, szerintem ez annyira most nem jön át. Reggel valami növényt (sövényt, füvet, akármit) nyírtak pár házzal arrébb és nekem persze muszáj volt 8-kor arra kelnem. Persze, meg van a több mint 8 órám. Csak az elmúlt 1 hetet kellett volna kipihenni:D Na mindegy.
Tegnap voltunk vásárolni. Emlékszem, hogy talán fel is soroltam, mi kell. Nos, megvan álmaim napszemcsije (cupcsy-láwcsyXD) 300-ért:D Meg vettem strandpapucsot, strandtáskát és tusfürdőt:) Szerintem mindannyian jól jártunk ezekkel a mindenféle akciókkal. A táskám 4050-ről volt 890-re leárazva, és akkora, hogy beleférek ülve:P Na jó, azért nem:)
"Nekem a Balaton a riviéra"
:) Olyan jó nagyon régi Balatonos számkat hallgatni :) Meg az újabbakat is:) Annyira várom már.
"Napfény járja át a szívem újra
Csak egy szál bikinit hoztam el az útra
Újra érzem a balatoni lázat
Budapest várhat míg vége van a nyárnak"
Na, az egy szál bikinihez még ki tudja mennyi fölső, szoknya, nadrág, cipő társul, de hát ezek vagyunk mi:) De holnap már úton leszünk:D 6 nap buli:) Mintha csak erre vártam volna:)

4 megjegyzés:
Hiányozni fog egy hétig a blogolásod... de kellemes utat, jó nyaralást :) Mulass jól ^^
Rickie voltam :]
Köszönöm:) Aranyos vagy:)
Jó nyaralást, zí! Tényleg jók ezek a régi, könnyed kis balatonos számok! Én is Balcsit akarok már végre! :S
Érezzétek jól magatokat! ^^ Igazán megérdemlitek. :)
Megjegyzés küldése