Tegnap meglátogattuk a Morrisons'2-t. Érdekes volt. Szerintem le kell állnom a zombival, mert egyre szánalmasabb leszek. A második pohár után azonosulok a koktéllal. Ez még csak a 2. alkalom, hogy ezt a rumos csodát döntöttem magamba, de a következményekkel sehogysem vagyok kibékülve. Ez előtti alkalommal P akkori szobatársának ágyában kötöttem ki.
Most egyszerűen csak annyi volt, hogy én elmentem buliba barátnőkkel, hogy majd iszunk, és jól kitáncoljuk magunkat. Két zombi után viszont... azonnal valami pasit akartam. Fél perc, és lett egy, akivel táncoltam. Csak tánc. Meg két puszi az arcra. Utána viszont már nem akartam, hogy ott legyen. Zsúval előadtuk magunkat, ezért lelépett. Miután Nati hazament, rájöttem, hogy valami nem a régi. Akárhányszor buliban kötöttem ki (attól függetlenül, hogy épp együtt voltunk-e vagy sem), mindig bevonzottam egy csomó pasit, mert: azt képzeltem magam elé, hogy P ott van, és neki táncolok. És mindig magam előtt láttam azt az arckifejezést, amivel ezen mozdulataim dícsérte. Most viszont nem volt előttem semmi. Csak ködkép... foszlányok. Én ettől annyira megijedtem, hogy fogtam az övtáskám, kimentem wc-re, és vagy 10-szer próbáltam hívni. Hogy miért? Magam sem tudom. Kétségbe voltam esve. Azt akartam neki mondani, hogy ha valaha is szeretett, akkor azonnal elindul hozzám, van egy órája. Meg számon akartam kérni rajta emlékeim megkeserítését. De a hívás mindig megszakadt, még csak a tárcsázásig sem jutottam el. Dühödt kétségbeesésemben rohangáltam fel s alá. Sehol nem volt térerő. Aztán visszatértem Zsúhoz. Ő is kiment wc-re. Én addig valami nem helyes sráccal táncoltam. Összeszorítottam szemeim, de nem láttam. Csak a ködfoszlányt, és saját kétségbeesésemet szoborformába öltve. Amikor Zsú visszatért, megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Én csak ennyit mondtam: "Az előbb Petit próbáltam felhívni. Szerinted?" Majd vállára borultam, és bőgtem. Amikor megnyugodtam, hazaindultunk. Kiértem, és At-ot hívtam fel. Megnyugtatott. Mostmár józanul és részegen is úgy érzem, jó ötlet lenne, ha összejönnénk. Majd megnézem, milyen érzés, ha velem van, és ha min. olyan, mint amikor MSNen beszélünk, vagy amilyen 3 éve volt, akkor... akkor.
Nem tudom teljes bizonyossággal, miért akadtam ki annyira. Bár tény, hogy asszem szombat óta először bőgtem miatta. És kedden megint felhívott. És szeretném, ha továbbra is hívna. Hiába nem tudunk egymásnak mit mondani a jelenlegi helyzetben, attól függetlenül mindkettőnknek valamilyen szinten szüksége van arra, hogy hallja a másik hangját, és tudja, hogy azért még él. A távolság lassan áthidalhatatlan közöttünk.
Álom: álmomban bölcs voltam. Viki szobatársam barátja, Szabesz lenn aludt. Én azt álmodtam, hogy amikor reggel felkelt, egy lila szatén melltartó volt rajta. És akkor jöttem rá, hogy igen, a legnagyobb, legőszintébb szerelmekben is kompromisszumokat kell kötni.
Most egyszerűen csak annyi volt, hogy én elmentem buliba barátnőkkel, hogy majd iszunk, és jól kitáncoljuk magunkat. Két zombi után viszont... azonnal valami pasit akartam. Fél perc, és lett egy, akivel táncoltam. Csak tánc. Meg két puszi az arcra. Utána viszont már nem akartam, hogy ott legyen. Zsúval előadtuk magunkat, ezért lelépett. Miután Nati hazament, rájöttem, hogy valami nem a régi. Akárhányszor buliban kötöttem ki (attól függetlenül, hogy épp együtt voltunk-e vagy sem), mindig bevonzottam egy csomó pasit, mert: azt képzeltem magam elé, hogy P ott van, és neki táncolok. És mindig magam előtt láttam azt az arckifejezést, amivel ezen mozdulataim dícsérte. Most viszont nem volt előttem semmi. Csak ködkép... foszlányok. Én ettől annyira megijedtem, hogy fogtam az övtáskám, kimentem wc-re, és vagy 10-szer próbáltam hívni. Hogy miért? Magam sem tudom. Kétségbe voltam esve. Azt akartam neki mondani, hogy ha valaha is szeretett, akkor azonnal elindul hozzám, van egy órája. Meg számon akartam kérni rajta emlékeim megkeserítését. De a hívás mindig megszakadt, még csak a tárcsázásig sem jutottam el. Dühödt kétségbeesésemben rohangáltam fel s alá. Sehol nem volt térerő. Aztán visszatértem Zsúhoz. Ő is kiment wc-re. Én addig valami nem helyes sráccal táncoltam. Összeszorítottam szemeim, de nem láttam. Csak a ködfoszlányt, és saját kétségbeesésemet szoborformába öltve. Amikor Zsú visszatért, megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Én csak ennyit mondtam: "Az előbb Petit próbáltam felhívni. Szerinted?" Majd vállára borultam, és bőgtem. Amikor megnyugodtam, hazaindultunk. Kiértem, és At-ot hívtam fel. Megnyugtatott. Mostmár józanul és részegen is úgy érzem, jó ötlet lenne, ha összejönnénk. Majd megnézem, milyen érzés, ha velem van, és ha min. olyan, mint amikor MSNen beszélünk, vagy amilyen 3 éve volt, akkor... akkor.
Nem tudom teljes bizonyossággal, miért akadtam ki annyira. Bár tény, hogy asszem szombat óta először bőgtem miatta. És kedden megint felhívott. És szeretném, ha továbbra is hívna. Hiába nem tudunk egymásnak mit mondani a jelenlegi helyzetben, attól függetlenül mindkettőnknek valamilyen szinten szüksége van arra, hogy hallja a másik hangját, és tudja, hogy azért még él. A távolság lassan áthidalhatatlan közöttünk.
Álom: álmomban bölcs voltam. Viki szobatársam barátja, Szabesz lenn aludt. Én azt álmodtam, hogy amikor reggel felkelt, egy lila szatén melltartó volt rajta. És akkor jöttem rá, hogy igen, a legnagyobb, legőszintébb szerelmekben is kompromisszumokat kell kötni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése