erről a kb. 7 évvel ezelőtt készült képről mindig az jut eszembe, hogy a régi-régi társaságból hányan maradtunk meg annál a zenei stílusnál, amiért annak idején éltünk-haltunk, és hányan "nőttük ki" a rock és metál zene keménységét, lázadását?!
Vannak, akik azóta számtalan stílust tettek magukévá, éreztek ars poeticának. Vannak, akik (mint én is) megtartották a stílust, de az öltözködésben hátraszorultak ezek az elemek, és vannak, akik még mindig a régi, évekkel ezelőtti szokásokhoz hasonlóan minden hétvégén találkoznak, és asztal alá isszák magukat.
Én nem változtam: kedvenc zenéim 96%-ban ebből a stílusból vannak, még mindig ezt érzem igazán zenének, és még mindig ezzel azonosulok leginkább...
Hiányoznak azok az idők, és azok az emberek, ahogy akkor voltak... és az is, hogy egy részükkel hiába vagyok még jóban, lehet, hogy soha nem merészkednének már be egy koncertre...
Lehet ezt tényleg kinőni?
1 megjegyzés:
Lehetni lehet. De azért jó tudni, hogy vagyunk még egy páran, akik visszük a stílust. A képet lementettem, a régi szép idők... ha nem lennék kifestve, tuti kicsordultak volna a könnyeim. :) Valahol rajta kell hogy legyek, Zoli is ott van...
Megjegyzés küldése