helyzetjelent.

bocsi, hogy eltűntem.

a szakítás óta eltelt asszem 1 hónap. az, ami a leginkább foglalkoztat, az újrakezdés gondolata. kezdetben voltak, akik ellenezték. aztán megmondtam mindenkinek, hogy inkább a barátaim legyenek.

ha boldog vagyok, örüljenek velem. ha szomorú vagyok, vígasztaljanak. de ne akarjanak megváltani.

anno, amikor P-nél játszottam el ezzel a gondolattal, az olyan volt, mint amikor egy tegerimalacot dobunk a mosógépbe:min 90% esélye van annak, hogy a vége brutális lesz és mindenki elborzad, amikor látja. de mi van, ha mégsem.

M-mel ez más. azt hiszem, szeretjük a másikat. tegnap randiztunk. kicsíptem magam. amikor meglátott, kb az arcára volt írva, amit gondolt. a lényeg nem is ez. nem is tudom, mi az... talán az, hogy kb úgy sétáltunk, hogy a vállunk összeért... hjajj. de azt hiszem, az a pár ölelés a búcsúzásnál... talán a lényeg az volt.

más: felvettek a rossmanba eladónak. deee... gondolkd át, mennyire jó az, ha felvesznek valahova és úgy érzed, ez még mindig nem az... és tovább keresel. na... hát én se adtam fel. beadtam a jelentkezésem egy cipőboltba a westendben. no, felvettek. lassan egy hete.

most egész jól vagyok. jobban, mint amikor alig mertem M-mel kommunikálni, mert folyton csak azt kérdeztem, hogy bírja nélkülem és szenvedtem és szerintem iszonyat idegesítő lehettem. szóval most beszélgetünk, és van munkám is.