- Egy héten belül két Rékámmal szakított a pasija. Nyilván mérges vagyok, mert bántották őket. De azért is, mert egyik srác sem tudta megbecsülni azt a nőt, aki mellette volt, és akik mindent megtettek volna értük. Nem mondhatom egyiknek sem, hogy ez így a jobb, mert ahányszor friss szingliként sebeimet marcangoltam, valahogy semmit nem használt ez a kifejezés. Majd idővel úgyis rájönnek.
- Ez amúgy azért furcsa, mert mi 26-án lettünk egy évesek, és az első szakítás pont aznap történt.
Na mindegy, szóval egy évesek lettünk, ő meg egyedül 31 :) jó kis móka volt az ünneplés, a förccsözés, csak az a para, hogy az alig eszem étrendemről még nem tudom, mennyi alkoholt bír el problémamentesen. Deee most legalább a probléma nem tartott egész másnap, hanem másfél óra alatt kifókáztam mindent.
- Halálos iramban filmeket nézünk. Fura úgy nézni mindet, hogy tudom, Paul Walker már nem él. És fura, hogy ez nyomaszt.
- Amúgy nincs semmi különös. Elvagyok :) Jól érzem magam. Szedek multivitamint, és valahogy mióta sacc/kb rendszeresítettem, kevésbé fáradok. Jó ez hazugság, heti 5 nap pörgök-pattogok melóban, 1-1 szabadnapokkal, előfordul, ha úgy érzem, nincs agyam.
Ja, szerelmes vagyok. Igen, még mindig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése