Van a szingliségnek az a pontja, amikor jobb híján az orchideáddal kezdesz el beszélgetni, konkrétan könyörögsz neki, hogy ne jusson elodje sorsára és valahol élje túl a veled való közösséget, mert nem szeretnéd, ha kipusztulna...
30 éves lettem és sosem éreztem még ennyire magányosnak magam.
 Annyira örülnék, ha valaki beszélgetne velem, ha elhívna egy sörre. Rém rossz minden hétvégén azt érezni, hogy sgyedeg vagy mint a kisujjad. Néha elöntenek kébyszerképzetek arról, hogyha lenne pasim, nem lennék ennyire egyedül... Néha attól félek, hogy ha már nem akarok szingli lenni, sem fogok kelleni senkinek. Néha megijeszt a magány.